Szórakozás

Hófehér címlappal jelenik meg az e havi olasz Vogue a koronavírus miatt

A magazin történetében először jelenik meg fehér címlappal.

A Vanity Fair olasz kiadása után a Vogue is a koronavírusnak szenteli legfrissebb lapszámát. Még sosem fordult elő a magazin történetében, hogy hófehérre festett címlappal jelenjen meg. Mint mindenhónapban, egy nappal azelőtt, hogy a magazin az újságárusokhoz kerül, megmutatják Instagramon az aktuális havi címlapot. Azt is leírták, hogy nem felejtették el a címlapot, döntésük mögött komoly szándék van, amit így magyaráztak:

A magazin több száz éves múltjával túl van háborúkon, kríziseken és terrorizmuson. Az egyik legnemesebb hagyománya, hogy sosem fordítja el a fejét. Mindössze két héttel ezelőtt ki akartuk nyomtatni azt a lapszámot, amit már egy ideje terveztünk. De az, hogy másról beszéljünk – míg emberek meghalnak, az orvosok és a nővérek az életüket kockáztatják értünk és a világ örökké megváltozik – nincs belekódolva a Vogue Itália DNS-ébe. A döntésünk, hogy egy teljesen fehér címlappal jelenjünk meg először a magazin történetében nem azért történt, mert kifogytunk a címlapfotókból – éppen ellenkezőleg. Azért választottuk, mert a fehér egyszerre számos dolgot jelképez.

– írják, majd felsorolják, hogy a fehér többek között az újjászületés, az orvosok és nővérek egyenruháját szimbolizálja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vogue Italia (@vogueitalia) által megosztott bejegyzés, Ápr 7., 2020, időpont: 10:00 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@vogueitalia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik