Szórakozás koronavírus

Erdélyi Mónika: Az nem digitális oktatás, hogy a füzetbe írt házit lefotózva visszaküldjük a tanárnak

A műsorvezető szerint a jelenlegi oktatási állapot nem jó, ezért változtatni kellene rajta.

Erdélyi Mónika Instagram-sztorijaiban adott hangot a koronavírus-járvány miatt kialakult otthontanulás gondjairól, miután arról beszélt, nem igazán látni, hogy megkezdődött volna a tényleges távoktatás.

A távoktatás most annyi, hogy kapnak egy csomó házi feladatot és egy határidőt, hogy mikorra kell visszaküldeni.

Szerinte a tanárok nem varrhatják a felelősséget a szülők nyakába, hogy ők foglalkozzanak ilyen sokat az oktatással, mert nem értenek hozzá. Elmondása szerint nem a szülők, nem a gyerekek és nem is a tanárok választották a távoktatást, de a hármuk közül a tanárok értenek az oktatáshoz.

A jelenlegi rendszerben úgy néz ki, ők maradnak ki leginkább ebből, és benne vannak a szülők, a gyerekek – a tanárok meg igazából kiosztják a leckét, majd visszakérik szigorú feltételekkel, hogy ekkorra meg akkorra legyen meg. Az egészen biztosan nem fog menni, hogy a szülők tanítsák a gyerekeket. Nem értünk hozzá és kár is lenne ebbe belekontárkodni.

Szerinte a készségtárgyakat félre kellene tenni és inkább napi két-három órát kellene megtartani a gyerekeknek, ahol a tanár elmagyarázza a dolgokat, majd kérdezhetnek tőle a diákok. Erdélyi hozzáteszi, ebben a két-három órában lehetne a tanárral átbeszélni dolgokat, majd ezután kaphatnák meg a gyerekek a házit. Ahogy a műsorvezető mondja, az évismétlés nem megoldás.

Csak az lehet megoldás, ha elkezdik rendesen a digitális oktatást. Mert az, hogy kapunk egy rakat házi feladatot, amit sokszor a füzetbe kell megcsinálni, aztán lefotózva visszaküldeni, az nem digitális oktatás.

Kiemelt kép: YouTube.com/ErdélyiMónika

Ajánlott videó

Olvasói sztorik