Szórakozás koronavírus

Sallói Dánielből egyelőre nem lesz Nagy Ő, a koronavírus miatt elhalasztották társkereső műsorát

A nagy tömeg miatt ennek a műsornak is lőttek.

Mint ahogy arról beszámoltunk, Sallói Dániel, a Sporting Kansas City 23 éves magyar játékosa  lesz A Nagy Ő-höz hasonló The Bachelor című reality színpadi kiadásának főszereplője.

Magyar labdarúgó lesz az amerikai „Nagy Ő” férfi sztárja
Sallói Dániel már a pályán kívül is bizonyíthat.

Fel is írtuk magunknak, hogy a műsor március tizenkettedikén lesz látható, épp ezért kerestük másnap, milyen fejleményeket lehet tudni Sallói párválasztásáról. Gyakorlatilag semmilyen nyoma nem volt annak, hogy lezajlott volna a műsor, így megnéztük a show hivatalos Facebook-oldalát, ahol az alábbi közleménybe futottunk bele.

Ahogy írják,

a koronavírus miatt elhalasztották a műsort,

tekintve a rengeteg érdeklődőre, akik összegyűltek volna a helyszínen. Mint ahogy olvasható, nem tudják, mikor rendezik meg a műsort, de az eddig megvásárolt jegyeket akkor is felhasználhatják majd az érdeklődők:

Emellett az amerikai labdarúgó-bajnokság összes meccsét is lefújták minimum harminc napra.

Kiemelt kép: Instagram.com/danielsalloi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik