Szórakozás

Egy a 2,1 millióhoz volt az esélye annak, hogy ez a baba pont február 29-én szülessen meg

Lehet, hogy lottózniuk kéne?

A brooklyn-i Demchak család első gyermeke négy évvel ezelőtt, 2016 február 29-én jött világra, tehát a szökőév szökőnapján. Ez önmagában egy elég érdekes, mondhatni szerencsétlen helyzet, ugyanis az embernek ekkor papíron 4 évente van születésnapja. Akárhogy is, a kisfiú Scout ma már 4 éves  és nagy izgalommal várta a testvérét, akit február végére vagy március elejére vártak az orvosok. Külön érdekesség, hogy a fiú anyukája, Lindsay 26-án ünnepli a születésnapját.

Akárhogy is, a pár második gyermeke szintén szökőévben született, ráadásul csakúgy, mint a testvére február 29-én.

A pár elment New Yorkba megünnepelni Lindsay születésnapját február 28-án, a nő azonban érezte az étteremben, hogy valami nem lesz rendben. Megindultak a fájások, a nőt pedig bevitték a kórházba.

A baba éjfél után született meg, tehát 29-én, csak úgy, mint a bátyja. A kislány az Omri nevet kapta, aki a bátyjához hasonlóan csak négyévente tarthatja meg hivatalosan a születésnapját.

A család az ABC 7-es csatornának elmondta, hogy nagyon hálásak amiért két szép, egészséges gyermekük van, az pedig már gyakorlatilag lényegtelen, hogy mikor születtek.

A számok azt mutatják, hogy erre a duplázásra nagyon kevés esély volt. Eleve 1 az 1461-hez a valószínűsége, hogy egy baba szökőév szökőnapján szülessen, az pedig, hogy ugyanannak a párnak a második gyermeke szintén szökőév szökőnapján szülessen, annak egy a 2,1 millióhoz esélye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik