Szórakozás

Jolly: Majdnem megfulladtam a jelmezben

Egyedül barátnője tudta, hogy ő van a Nicsak, ki vagyok asztronautajelmeze alatt.

Tarcsi Zoltánnak, művésznevén Jolly-nak régi álma teljesült a Nicsak, ki vagyok?-ban, ugyanis gyerekként űrhajós szeretett volna lenni. Ugyanakkor alaposan megszenvedett az asztronautajelmezével, árulta el a Megeleptés magazinnak.

Majdnem megfulladtam a jelmezben. Nagyon nehéz volt az űrhajós sisakban énekelni, és még a cipő is szorított, mivel kisebb volt, mint a 43-as lábam.

Jól esett neki, hogy megdicsérték a hangját, egyébként egyedül barátnőjét avatta be a titokba, még szülei se tudtak róla, hogy szerepelni fog a műsorban.

A szerelmemet, Barbarát kénytelen voltam beavatni, mivel rengeteg próbával járt a felkészülés. Ráadásul a jelmezről lepergő ezüstcsillámok miatt magyarázkodhattam volna neki, hogy hol is vagyok… Nem hiányzott nekem, hogy a kedvesem esetleg azt higgye, egy másik nőnél. A szüleimnek sem mondtam el, hogy mire készülök. A tévé előtt ülő édesanyám sem sejtette, hogy én vagyok az asztronautajelmezben és a hangom alapján sem ismert fel.

A teljes interjút, amiben a barátnőjével való megismerkedéséről is beszél, a Meglepetés magazin legújabb, ma boltokba került számában lehet olvasni.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik