Szórakozás

Barta Sylvia: Egy okos, dolgozni vágyó 50-es nő előtt nyitott a világ

A TV2 időjárásjelentője szerint nem szabad félni ettől a kortól.

Barta Sylvia, a TV2 műsorvezetője nemrég ünnepelte 50. születésnapját, ennek kapcsán pedig elmondta a Best magazinnak, hogy sokan rettegnek ettől a kortól, mert úgy érzik, hogy bezárulnak bizonyos kapuk. Ő viszont most érzi a legjobb formában magát, és szerinte mindenkinek jobban kellene értékelnie az 50-es nőket.

Ma egyre inkább úgy gondolom, hogy nem ismerek lehetetlent. Ezt pedig részben a koromnak köszönhetem. Ötvenévesen egy nőnek már sok tapasztalata van, túl van a gyereknevelés nagy részén, de még ereje teljében. Rengeteg tettvággyal rendelkezik, ugyanakkor sokkal empatikusabb és türelmesebb. A munkában megbízható, lehet rá számítani. Úgyhogy hölgyeim, szerintem egy okos, dolgozni vágyó 50-es nő előtt nyitott a világ. Nem szabad ettől a kortól félni, megtalálhatjuk ebben az életszakaszban is azt, ami által kiteljesedhetünk. Még vonzóak vagyunk, energikusak, és megvalósíthatjuk önmagunkat. Szerintem ez egy nagyon jó kor, jobban meg kellene becsülni. És nem csupán nekünk, hanem a férfiaknak is. Mert egy 50-es nővel mindenki jól jár.

A teljes interjú a Best magazin legújabb számában található, ami mától kapható a boltokban.

Kép: Best

Kiemelt kép: Instagram / @bartasylvia_hivatalos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik