Szórakozás

Ez volt Gesztesi Károly utolsó rádiós interjúja, ami soha nem került adásba

Legismertebb szinkronszerepéről olyat mesélt, ami korábban nem volt nyilvános.

A Hetek című lap hozta le Gesztesi Károly utolsó rádióinterjújának anyagát, amit a tragikus hirtelenséggel elhunyt színész a Hit Rádiónak adott és ami sosem került adásba.

Gesztesi sok mindenről mesélt a beszélgetés során, többek között arról is, hogy 1995-ben miért döntött úgy, hogy egyik színházhoz sem szeretne tartozni.

24 éve volt utoljára, amikor azt mondtam, hogy lekötöm magam, azóta nem, pont azért, mert szerintem egy művészember, alkotó ember nem tartozhat sehova, neki szabadnak kell lennie. A legfontosabb az, hogy magad felé az elvárás legyen nagyon nagy. Most már 24 éve megvan az a szabadságom, hogy ha valami nem tetszik, akkor fölállok és elmegyek

– kezdte a színész, majd hozzátette, ezt csak azért teheti meg, mert a hivatása nem az egyetlen bevételi forrása.

Ez szerintem minden színésznek kijárna, persze ehhez kellett az, hogy a színészettől függetlenül nekem van egy anyagi bázisom, amire tudtam támaszkodni. Furcsa lesz, amit mondok, de nekem meggyőződésem, hogy a színészetet nem lehet színészkedéssel megúszni, muszáj mögé tenni egy anyagi bázist, különben soha nem leszel szabad. Minden alkotó embernek ezt mondom.

Ugyanakkor vagy éppen ezért, Gesztesi nem félt kockáztatni, amikor a Shrek második részét nélküle forgatták le, majd végül mégis visszahívták.

Épp Amerikában forgattam egy filmet, amikor szóltak, hogy jön a második rész. Mondtam, hogy szuper, de most Los Angelesben forgatok még három hónapig. Aztán leforgatták nélkülem. Spielberg tanár úr miután meghallgatta, visszaküldte, hogy ez nem az, ami volt. Pedig hangban nagyon hasonlított az enyémhez, de azt mondta, hogy a szív nincs mögötte. Egyébként meg kell hogy mondjam, tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy „felrobbant” a szinkronszínészek gázsija, mert amikor megtudtam, hogy leforgatták nélkülem, akkor azt mondtam, hogy jó, megcsinálom, de négyszeres gázsiért, ami nagyon nagy ugrásnak számított akkor. Nem kell nagy összegre gondolni, még így is 150 000 forintra jött ki az egész Shrek film, de onnantól kezdve viszont mindenki bátrabban kért el nagyobb összegeket.

„Szamár, sikerült!” – Gesztesi Károly emlékezetes szinkronjai
Shrek, Sylvester Stallone, Vin Diesel –  számos filmben, rajzfilmben kölcsönözte hangját a szombaton elhunyt Gesztesi Károly. A legemlékezetesebb szinkronszerepei közül válogattunk.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik