Szórakozás

Michelle Williams köszönőbeszédében a nők szabad választásáról és az abortuszról beszélt

Nem hálálkodott senkinek, inkább másra használta fel a neki járó pár percet.

Egészen sok izgalmas beszéd hangzott el a 2020-as Golden Globe-on. Kate McKinnon a másságáról és ennek kapcsán Ellen DeGeneres műsorának fontosságáról beszélt, Michelle Williams színésznő pedig arra biztatta a nőket, éljenek a jogaikkal. Williams nem köszönt meg senkinek semmit, a neki járó pár percet a színpadon inkább arra használta fel, hogy hosszan beszéljen arról, mennyire fontos, hogy a nők saját maguk dönthessenek az őket érintő dolgokról, így az abortuszról is. Elmondta, hogy csak és kizárólag a nők tudják megítélni, mikor vannak abban az élethelyzetben, hogy gyereket vállaljanak, vagy hogy kivel vállaljanak gyereket. Beszédét végül azzal zárta, hogy arra kért minden nőt, hogy szavazzanak a saját érdekeik szerint:

A férfiak ezt csinálják már évek óta, ezért olyan ez a világ, mint ők. De ne felejtsétek, mi vagyunk a nagyobb szavazótömeg ebben az országban. Tegyük olyanná az országot, mint amilyenek mi magunk vagyunk.

Kiemelt kép: George Pimentel/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik