Szórakozás

Megszületettek Fekete Dávid gyerekei

A két kisfiú természetes úton jött világra.

Az énekes és párja, Regina négy éve ismerkedtek meg, augusztusban házasodtak össze, január 3-án pedig megszülettek az ikreik, Ádin és Máté. Az előbbi 3110 grammal és 49 centiméterrel, kilenc perccel később érkező öccse, Máté pedig 3180 grammal és szintén 49 centiméterrel jött világra, mindössze egy héttel a kiírt időpont előtt. Fiatal édesanyjuk ráadásul természetes úton szült.

Az egyik baba farfekvéses volt, így akár alakulhatott volna úgy is, hogy végül a császármetszés mellett döntenek az orvosok. De sikerült úgy fordulnia, hogy ne legyen baj, így mindkét fiam születését végignézhettem, és én vághattam el a köldökzsinórt

– mesélte a Blikknek Fekete Dávid.

Még mindig alig tudom felfogni, ami történt, tényleg minden tiszteletem a nőké. Amit ők egy szülés alatt végigcsinálnak, az emberfeletti! Volt, hogy ki kellett lépnem a szülőszobából egy pillanatra, hogy vegyek egy mély levegőt, de aztán mentem segíteni, bár néha azt sem tudtam, mit tehetnék.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fekete Dávid (@fekete_david_singer) által megosztott bejegyzés, Jan 5., 2020, időpont: 9:52 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@fekete_david_singer

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik