Szórakozás

Kevin Hartról dokumentumfilm készült, amiben a hűtlensége is komoly részt kap

Míg felesége terhes volt, a színész megcsalta őt egy másik nővel.

Kevin Hartról a Netflix készített dokumentumfilmet Kevin Hart: Don’t F**k This Up címmel, ami annyit jelent, hogy Ne b**d el. A film elég nagy figyelmet fordít a színész 2017-es botrányára, mikor

a terhes feleségét, Eniko Parrish-t megcsalta.

Maga a nő is megszólal a dokuban:

Egy privát üzenetből tudtam meg. Egy videót kaptam valakitől, amin ott volt Kevin és egy másik nő. Akkoriban nyolchónapos terhes lehettem, reggel volt, kajáltam, megnyitottam a telefont… és teljesen szétestem. Kiborultam, majd felhívtam telefonon, hogy ez hogy történhetett meg

– mesélte Parrish, majd elmondta, szerinte az egész világ előtt megalázta őt Hart, mert az egész közösségi média tele volt az üggyel. Elárulta, miért maradt mégis a színésszel:

Nem akartam feladni azt, amit a család jelenthet. Szerettem volna, ha a fiam ismeri az apját. Sok rossz dolgon mentünk keresztül, de azt hiszem, Kevin is jobb emberré vált. Hiszek a második esélyben, de csak kétszer lehet ezt eljátszani. Ha mégis megtörténik, kikerülsz az utcára, az tuti. Szóval amíg Kevin jól viselkedik, minden rendben van

– zárta le a modell.

Kiemelt kép: Albert L. Ortega/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik