Szórakozás

Mujahid Zoli és Tóth Vera a kolbászszagnak köszönhetően lettek barátok

Az elején nagyon nem kedvelték egymást.

Mujahid Zoli is a szilveszteri NőComment! egyik vendége, a műsorban pedig elmesélte, hogyan változott a kapcsolata Tóth Verával, akivel a Megasztárban ismerték meg egymást, amikor mindketten versenyeztek a műsorban. Ma már nagyon jó barátok, de ez nem így indult.

Tulajdonképpen mi a Veronikával nem nagyon kedveltük egymást a legelején, hát nyilván abból szoktak a legjobb barátságok alakulni.

Elmondta, hogy aztán annak köszönhetően lett jobb a kapcsolatuk, hogy Tóth egyszer kolbászszagúan ment be a műsor próbájára.

Veronika bejött késve, természetesen, hulla hidegen. És kicsit azért bűzlött a kolbásztól.

Tóth ekkor mesélte el neki, hogy a kolbászszagnak elég durva okai vannak, ugyanis a verseny alatt nem volt fűtésük, a friss kolbászt pedig azért ette, hogy felmelegedjen. Végül ennek a sztorinak köszönhetően kezdtek el jóban lenni.

Minden poén drámából születik, nem volt fűtésünk. Úgy mentünk a Megasztárba decemberben, hogy nem volt fűtésünk. A Dér Henivel egy dunyha alatt feküdtünk, hideg vízben fürödtünk, és úgy mentünk a próbákra. Olyan szinten csórók voltunk, hogy nem tudtunk olyan lakást bérelni, amiben van fűtés. Akkor megláttam azt a gőzölgő kolbászt a vitrinben és megettem.

A NőComment! másfél órás szilveszteri különkiadását december 31-én, este 10 órakor lehet majd megnézni a Spektrum Home-on.

Kiemelt kép: Spektrum Home

Ajánlott videó

Olvasói sztorik