Szórakozás

György herceg ha most nem fázott meg, akkor soha

Vilmos és Katalin két nagyobbik gyereke debütált a karácsonyi misén.

Karácsony napjának reggelén, vagyis december 25-én a brit királyi család tagjai minden évben elmennek a délelőtt 11-es misére a norfolki templomba, ilyenkor ugyanis a királynő sandringhami birtokán tölti az ünnepeket. De miért lényeg ez a mise? Mert erre a misére az igazán pici gyerekeket soha nem viszik magukkal a royalok, Vilmos herceg például először négyévesen vehetett részt rajta. Ehhez képest György hercegnek nagyon sokat kellett várnia, ő ugyanis már hatéves, de be kellett várnia négyéves húgát, Saroltát, akivel együtt debütáltak a karácsonyi misén.

Ez olyan nagy alkalom, hogy rengeteg ember csak azért otthagyta inkább a karácsonyfáját meg az ajándékokat, hogy közvetlen közelről fotózhassa ezt a két gyereket meg a királyi családot. Egyébként egészen hasonló idő van ott is, mint nálunk, ami azt jelenti, hogy bár süt a nap, azért egy télikabát meg egy sapka jólesik az embernek, ehhez képest Györgyöt egy kis zakóban vonultatták fel, vagyis remélhetőleg nem taknyosan tölti majd a karácsonyi szünet további részét.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Kensington Palace (@kensingtonroyal) on Dec 25, 2019 at 6:04am PST

Kiemelt kép: UK Press Pool/UK Press via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik