Szórakozás

Csapott egy görbe estét az apuka, reggel jött rá, hogy mit rendelt részegen az internetről

Mondjuk tehetett volna sokkal rosszabb dolgot is.

A szülői lét nem könnyű, olykor pedig érdemes kikapcsolódnia az embernek. Ez a kikapcsolódás elég jól sikerült annak a 45 éves apukának, aki részegen rengeteg elég 18 pluszos rendszámot rendelt az interneten. Darren Street, aki egyébként fuvarozási céget vezet, nem is keveset költött a pajzán feliratokra, minden variánsra kb. 400 fontot, vagyis átszámítva több mint 156 ezer forintnak megfelelő összeget.

Az összesen kifizetett 1600 font nem kifejezetten kevés, sőt, mondhatni nagyon sok, pláne, ha az ember vicces rendszámokat vesz belőle.

Street állítása szerint annyira berúgott, hogy csak másnap jött rá, hogy mit vett az interneten. A feliratok között természetesen volt BJ, ami a blowjob rövidítése, ez magyarul szopást jelent. De mindegyikben ott van a 69-es szám, ami a népszerű 69-es pozícióra utal, illetve még ott van a BLW és GOB rövidítés is.

Ha tudjátok, ezek mit jelentenek, írjátok meg nekünk kommentben!

Az apa egyébként úgy magyarázkodott egy posztban, hogy ittasan megpróbált kitalálni valamit, amiből profitot lehetne csinálni és ez volt a legjobb ötlete. Becsületére legyen mondva, jelenleg is árulja a táblákat.

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan festenek a rendszámok, kattintson a Mirror oldalára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik