Szórakozás

Dér Heni egyszer fél éven keresztül leste pasija privát üzeneteit

„Pro szintre emeltem a kommandós énemet” – mesélte Várkonyi Andreának az énekesnő.

A Női titkok Várkonyi Andinál című műsor vendége volt Mádai Vivien, Radics Gigi és Dér Heni, utóbbi pedig elmesélte, anno milyen szinten állt párjával a féltékenységet illetően.

„Nem elég, hogy tudtam az összes kódot a telefonon, de úgy, hogy ebben az a pro, hogy nem kérdeztem” – fedte fel az énekesnő a párkapcsolatokat kétségtelenül előremozdító taktikáját, majd elárulta, hogy derítette ki pasija privát fiókjainak jelszavait.

Véletlenül hangosan mondta a titkárnő előtt az e-mail címének a kódját, és onnantól kezdve, hogy tudod az e-mail címét, minden egyes dolog össze van azzal kötve. Én mindenéről tudtam innentől kezdve. És nem szóltam, hanem letöltöttem – mondom, hogy halálgáz, senki ne csinálja – magamnak. Volt olyan, hogy megvolt a saját oldalam, volt egy másik fül, ott volt az övé és ugyanúgy kaptam a leveleket, értesítéseket én is. Rendszeresen elolvastam, majd »megjelölést olvasatlanként«, majd vártam

– mesélte, mint kiderült, voltak azért érdekes látnivalók, a kommandózást fél évig tudta titokban folytatni párja előtt.

Radics Gigi arca vagyunk:

Itt meg a videó:

Kiemelt kép: YouTube.com/LifeTv

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.