Szórakozás

Brasch Bence Oszvald Marikáról: Minden gátlásomat feloldotta

Elmondták, hogy már az első perctől kezdve imádták egymást.

A Csillag születikben ismerté váló Brasch Bencét már a kezdetektől szárnyai alá vette Oszvald Marika, derül ki a Meglepetés magazinnak adott interjújukból. Rendszeresen főznek egymásnak, tökéletes a harmónia köztük a színpadon is, Oszvald pedig csak királyfijának hívja kollégáját. Elmesélték egyik legkedvesebb közös sztorijukat is, amikor a színpadon véletlenül ágyékon fejelte Brasch-t a színésznő.

Egy alkalommal a táncos jelenetben úgy húztam át a két lábam között Marikát, hogy rosszul mértem fel a parókája nagyságát. Sajnos sikerült ott sérülnöm, ahol egy férfinak a legjobban fáj. Csillagokat láttam a fájdalomtól, de mégis mindketten nevettünk a helyzet komikumán.

Emellett Brasch elmesélte azt is, hogy egy társulati bulin Oszvald, hogy a társaságot szórakoztassa, a teraszról a medencébe vetette magát cigánykerekezve Gödöllőn. Az egykori tehetségkutatósról egyébként utoljára hét évvel ezelőtt írtunk, amikor arról beszélt, hogy szakítás után érettebb lányt keres. Nem tudjuk, hogy párkapcsolati téren összejött-e ez már azóta, de legalább barát szinten igen.

szerelemlakat (szerelemlakat, )
Érettebb lányokat keres Brasch Bence
A Csillag Születik felfedezettje csak nemrég szakított előző barátnőjével, de máris randizgat.

A teljes interjút a Meglepetés magazin legújabb számában lehet elolvasni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik