Szórakozás

Akon szerint Tekashi69 rapgenerációjában semmifajta erkölcsi tartás nincs

Azt mondja, ennek ellenére megérti, hogy feldob mindenkit.

Akon nemrég megszólalt Tekashi69 bírósági tárgyalása kapcsán, ahol utóbbi rappert mindenfajta dologgal megvádolták, ő meg szépen beköpött mindenkit, csak hogy megússza a börtönt. Úgy néz ki, karácsony előtt szabadulni fog.

Akon szerint ma már mások a szabályok a rapvilágban:

Ő olyan generáció tagja, amelyikből hiányzik az etikusság, az erkölcsi tartás. Ez a generáció nem olyan, mint mondjuk az, amelyikből én kerültem ki

– fogalmazott, majd elmondta, náluk még voltak szabályok, amiket nem lehetett csak úgy átlépni. Szerinte egymás kölcsönös segítése jellemezte őket, tartották a hátukat a másikért, de ugyanezt várták el cserébe. Ennek ellenére nem hibáztatja kollégáját, hogy az feldob mindenkit a bíróságon:

Megértem, amit tesz, hiszen magáért és a családjáért is teszi. Mindenki átmegy egy olyan időszakon az életében, mikor úgy cselekszik, hogy az a legjobb legyen neki. Azért nem hibáztatjuk, ha elmondja az igazságot

– mondta Akon.

Kiemelt kép: Johnny Nunez/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik