Szórakozás

Schobert Norbi a gerincműtéte eredményéről beszélt

30 évnyi gyógyszerezés után, állítólag most kisimultak az idegei.
Korábban a témában:

Miután 1989-ben eltört a gerince, Schobert Norbert gyógyszereken él. Egészen addig, amíg néhány héttel ezelőtt már az ágyból sem tudott felkelni, akkor döntött úgy, hogy megműtteti magát. Kedden, néhány órával az operáció után, felesége már hírt adott az állapotáról, de most Schobert maga is megszólalt.

Az elmúlt harminc évben marokszámra szedtem a gyógyszereket, fájdalomcsillapítókat, mert ha nem vettem be, olyan volt, mintha szú rágná belülről a gerincemet és a combomat. Pokoli volt. Teljesen rámentem idegileg: feszült voltam és ingerlékeny. Bármin képes voltam felhúzni magam, nem beszélve arról, hogy sem a vesémnek, sem a gyomromnak nem tett jót a sok gyógyszer, amit magamba tömtem

– kezdte a Borsnak Schobert Norbert.

Egy órán át tartott a beavatkozás, amely során orvosi cementtel rögzítették, töltötték fel a két csigolyám közötti részt. Tíz perc alatt megkötött, én pedig néhány órával később már lábra is tudtam állni. Hat hét a teljes becsontosodás, de már most sokkal jobban érzem magam, mint az elmúlt harminc évben. Már nagyon készülök a visszatérésemre, mert hiányoznak az emberek és a mozgás.

Ha nem akarsz lemaradni a celebhírekről…

akkor neked szól legújabb Facebook-oldalunk, a Nejlon, ahol éppen egy szuper közösség épül és ahol a hazai híres és/vagy érdekes emberek vannak a középpontban.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.