Szórakozás

Jameela Jamil: Majdnem mindenre igent mondtam az análon kívül

Jameela Jamil, Natasha Lyonne és Ruby Rose megválaszolták ugyanazokat a kérdéseket, őszintére sikeredett.

A közelgő Emmy díjátadó miatt a Glamour leültetett három sorozatsztárt, hogy válaszolják meg ugyanazokat a kérdéseket. Ez a három pedig Jameela Jamil volt a Good Place-ből, Natasha Lyonne a Russian Dollból, meg Ruby Rose a Batwomanből. Jamil szokásához híven őszinte és vicces, a videó elején kínosan érkezik, majd közli, hogy nyugodtan hagyják benne majd a kicsit sem elegáns érkezését. Amikor azt a kérdést kapják, hogy kicsodák ők, csak úgy írja le magát, mint aktivista, író, színésznő, és sorozaterekciógyilkos. Ami a leginkább megváltoztatta az életét saját bevallása szerint, az az Igenember című könyv, amiből a Jim Carrey főszereplésével készült film is készült, mint elmondja, azt elolvasva elkezdett igent mondani majdnem mindenre, az anális szexet leszámítva. Továbbá hármast adott tízes skálán arra a kérdésre, hogy mennyire érzi magát híresnek, mondván, hogy a legtöbb ember összekeveri Priyanka Choprával. Lyonne pedig ezzel a kérdéssel kapcsolatban elmeséli, hogy felismerik annyira, hogy tudják, lehet tőle tüzet kérni, de sose kérnek közös fotót vele. Arra a kérdésre, hogy megváltoztatta-e a közösségi média, azt mondja, elárulja, hogy elképzelni sem tudjuk, hány kutyás és macskás fiókot követ. Rose-ra pedig saját bevallása szerint a Xéna és a Tini nindzsa teknőcök volt a legnagyobb hatással, rengeteget tanult belőlük az életről. Egyébként mindhárman elég viccesek és lazák az egész interjú alatt.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik