Szórakozás

Mia Khalifa 17 millió követő után: „Kurvára hagyjatok békén!”

Már abba is beleszólnak, hogy mit vehet fel.

Mia Khalifa pornósztár volt, aztán befutott és inkább sportriporter lett, na meg persze instasztár, akit annyian szeretnek, hogy a napokban elérte a 17 milliós követőszámot. Ezt egy külön posztban meg is köszönte, ezzel együtt viszont arra kérte rajongóit, hogy

kurvára hagyják békén.

Igen, ez a két információ egy és ugyanazon posztban követte egymást, Khalifának ugyanis nem tetszett, hogy reggel 9 előtt a reptéren rohamozta meg egy rajongója.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mia K. (@miakhalifa) által megosztott bejegyzés, Szept 7., 2019, időpont: 9:33 (PDT időzóna szerint)

Kálváriája aztán folytatódott, mert egy újabb posztot is szentelt annak, hogy elmondja mindenkinek, hagyják már ott nyugodtan élni – mondjuk nem fogalmazott ilyen finoman.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mia K. (@miakhalifa) által megosztott bejegyzés, Szept 16., 2019, időpont: 11:30 (PDT időzóna szerint)

Az történt ugyanis, hogy napokkal korábban a West Ham-rajongó Khalifa egy másik csapat mezében pózolt, amin többen kiakadtak, Khalifa pedig azon akadt ki, hogy nem veheti fel azt, amit akar. Nehéz az élet 17 millió követővel.

Kiemelt kép: Instagram/Mia Khalifa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik