Szórakozás

A Szikla soha nem posztolt Paul Walkerről, most mégis megtette

Hat év kellett hozzá.

Szeptember 12-én már 46 éves lett volna Paul Walker, aki 2013-ban hunyt el autóbalesetét követően. Barátja, Dwayne Jonhson az elmúlt hat évben nem posztolt róla semmit. Eddig.

Soha nem posztolok a barátomról. Személyes dolog és jobb szeretem az emlékeimet és kapcsolataimat megélni magamban és csendben. Most mégis valami az ellenkezőjére késztetett, ami arra emlékeztet, hogy az élet mindannyiuk számára mennyire törékeny. Ez Paul születésnapja és a világon mindenhol az ő örökségét ünneplik. A barátságunkat a lányaink, Meadow és Simone is erősítették és az, hogy büszkén és védelmezően neveljük őket

– kezdte közösségi oldalán A Szikla.

Nemrég nagyon megijedtem, amikor majdnem elveszítettem egy másik barátomat is autóbalesetben. Ezek a dolgok elgondolkodtattak arról, hogy milyen gyönyörű és elképesztően kiszámíthatatlan az élet. Soha nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk a sarkon, úgyhogy annyira meg kell élnünk a dolgokat, amennyira csak tudjuk, megbecsülve a szeretteinket és azokat, akik már nem lehetnek köztünk.

Kevin Hart súlyos autóbalesetet szenvedett
Az autó teteje beszakadt, a Jumanji sztárját kórházban kellett kezelni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

therock (@therock) által megosztott bejegyzés, Szept 12., 2019, időpont: 10:55 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@therock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik