Szórakozás

Jeremy Rennernek volt egy saját appja, de máris megszüntette, annyira széttrollkodták

Kiderült, nem létezik annyi elvakult Jeremy Renner rajongó, hogy ne árassza el az appot a hülyeség.

Kevés furább ötlet volt annál, mint az, hogy Jeremy Renner, a Marvel-filmek sztárja csináltatott egy alkalmazást, ami róla szólt, és pénzért csillagokat lehetett venni benne. Ezzel leginkább annyi a gond, hogy nem létezik annyi Jeremy Renner rajongó, hogy ellensúlyozza a trollokat. Sokan mindenféle bizarr kamunevet adtak benne maguknak, teljesen furcsa dolgokat kommenteltek a színész appon keresztül megosztott fotóihoz, vagy éppen pornót osztottak meg egymással. Renner először azzal próbálkozott, hogy a regisztrációt Facebook-profilhoz kötötte, de végül kénytelen volt máris bedobni a törülközőt. Az alkalmazásán keresztül közzétett nemrég egy frusztrált posztot, amiben közölte, hogy az app meg fog szűnni, számol be róla a Just Jared.

Ez az alkalmazás túllőtt minden célon. Szó szerint. Hála néhány ravasz személynek, akik átvertek egy rakás embert azzal, hogy nekem, vagy éppen más felhasználóknak adták ki magukat, megkértem az appot működtető céget, hogy szüntesse meg azt és térítse vissza minden csillagnak az árát a következő három hónapban. Ez egy olyan helynek készült, ami összeköti a rajongókat, de végül egy olyan hely lett, ami minden, amit megvetek, ezt pedig nem engedhettem tovább.

A sztár búcsúzóul még megköszönte valódi rajongóinak, hogy rendesen használták az alkalmazását. Nyugodj békében Jeremy Renner app, még ha nem is hagytál mély nyomot bennünk.

Kiemelt kép: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic

Ajánlott videó

Olvasói sztorik