Szórakozás

A Cheeky Girls végre elárulta, hogy hogyan született a Cheeky Song

Létezik ennél hiánypótlóbb dolog?

Ha esetleg valaki a kétezres évek elején nem egy kavics alatt élt, és nem azok közé tartozott, akiknek nem volt tévéjük és azon is csak ismeretterjesztő adásokat néztek, akkor valószínűleg nem tudott menekülni a Cheeky Song (Touch My Bum) című számtól a Cheeky Girls-től. Az román ikerpáros borzasztóan debil és szürreális slágere meghódította Európát, olyan borzasztóan fülbemászó és repetitív volt, a hozzá készül videó pedig tökéletes reprezentációja volt a dalnak.

A Cheeky Girls egyslágeres csodaként aztán gyakorlatilag a Föld felszínéről is eltűnt, visszatérve arra a bolygóra, ahonnan származhatott a dal, a Guardian viszont most felkutatta őket, hogy elmeséljék, hogyan is születhetett ez a csoda. A páros a brit Popstars: The Rivals című műsorban tűnt fel, viszont eredetileg a Királyi Operaházba hívták őket meghallgatásra, helyette mentek a tévés tehetségkutatóra. A dalt az akkor még csak 19 éves ikerpár anyukája írta, árulta el Gabriela Irimia, a páros egyik fele, az inspirációt pedig az adta, hogy a lányok huncutok voltak egész életükben, a cheeky ugyanis huncutot jelent egyébként.

Valamit énekelnünk kellett a Popstars meghallgatásunkon és az anyukám, Margit fél óra alatt megírta a Cheeky Songot. Megszületett benne az ötlet, elénekelte nekünk, és azt mondta, hogy csak csináljuk. Egész életünkben nagyon huncutok voltunk, elloptunk dolgokat a hűtőből, kicseréltük egymás között a ruháinkat, hogy anyukánk ne tudja, hogy melyikünk melyik. Nagyon egyedi dal. A sor arról, hogy érintsd meg a popóm, ez az élet, arról szól, hogy légy önmagad és ne vegyél mindent túl komolyan, bármi is történjék az életben. Mindenkivel történnek rossz dolgok, szóval nézz szembe velük egy mosollyal az arcodon.

A páros története egyébként sokkal szomorúbb, mint amit egy ilyen kedvesen idióta számról gondolnánk. A sikert követően körbeutazták a világot, gyakran százezer ember előtt fellépve, de közben magányosak voltak és nem voltak barátaik.

Elvesztettük az irányítást, szóval megszállottan elkezdtünk figyelni arra, hogy mit eszünk, és folyamatosan az edzőteremben voltunk. Anorexiásak lettünk.

Ráadásul a kiadó, amelyik szerződtette őket, váratlanul lelépett, hatalmas tartozásokat hagyva a két fiatal lányra, amit maguknak kellett törleszteniük.

Két év azzal ment el, hogy azért dolgoztunk, hogy vissza tudjuk fizetni a hatalmas adósságokat, amiket ránk hagytak. Nyolc hónapig voltunk egy londoni hotelszobában, úgy, hogy kiderült, nem fizették ki, úgyhogy rajtunk hajtották be az 50 ezer fontot.

Ez átszámolva nagyjából 17 millió forintnak felel meg. Ugyanakkor Gabriela elmondta, hogy nem bánják az egészet, mivel imádták a színpadot. Azóta egyébként mindketten autókereskedők lettek, néha pedig még fellépnek a régi számaikkal.

Kiemelt kép: Dave M. Benett/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik