Szórakozás

SZIN zárja a fesztiválnyarat (x)

Augusztus 28-tól 31-ig a Szegedi Ifjúsági Napok zárja a fesztiválszezont, a hazai pop-rock-hip-hop szcéna legnagyobb előadóival illetve számos nemzetközi sztárral a felhozatalában.

Amikor az ország fesztiváljai már lecsengtek, Szeged még mindig tartogat egy utolsó bulifolyamot, a hagyományosan nyárzáró Szegedi Ifjúsági Napokat. Magyarország legnagyobb múltú fesztiválja az egyik legjobb hangulatú rendezvény a hazai pályán, ahol jó a zene, szép a város, vonzó a folyópart és nem utolsó sorban olcsó a fesztivál.  Annak ellenére, hogy a SZIN a legzsebbarátabb buli, évről évre felsorakoztat – a hazai élvonal mellett – több nemzetközi sztárt is.

A Tisza-parton lép fel például a tavaly új lemezzel előrukkoló Clean Bandit. A zenekar folyamatosan feszegeti a modern pop határait az elektronikus, dancehall, klasszikus, R&B és pop műfajok változatos keverékével, de ezt majd a SZIN-en meghallgathatjuk. Idén itt lesz világ legjobb DJ-i között számon tartott, a DJ Mag Top 10-ben évek óta biztos helyet foglaló Afrojack. Szegedre tart a techno lemezlovasok thai hercegnője, Nakadia is, és visszatérő vendég – a közönség nagy örömére – a fergeteges bulikat produkáló Dubioza Kolektiv. Hazai fesztiválok közül először a SZIN-en lép fel a Tomorrowland, az Ultra Music Festival és a legmenőbb amerikai és európai klubok visszatérő fellépője, Salvatore Ganacci, kinek legújabb száma, a Horse, idén áprilisban került ki és és lassan 10 M megtekintést számlál a legnagyobb videomegosztón, valamint a magyarországi fesztiválok közt elsőként a SZIN-re érkezik a szívtipró Alvaro Soler is, aki annak idején a fél világot meghódította Sofia című slágerével.

Jegyet pedig vásároljunk kényelmesen otthonról: www.szin.org-on!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.