Szórakozás

Harry herceg elárulta, hogy hány gyereket szeretne

Dr. Jane Goodallnak elmondta, hogy mennyinél akar megállni.

Harry herceg meginterjúvolta Dr. Jane Goodall angol etológust, antropológust és primatológust a szeptemberi brit Vogue-nak, amit egyébkén Meghan hercegné vendégszerkeszt. Természetesen a bolygónk és annak élőlényeinek megóvása volt a téma, írja a People, amikor Harry a következőt mondta:

Azt gondolom, fura módon, hogy az emberek miatt, akiket megismertem, és a helyek miatt, ahova szerencsés volt, hogy elutazhattam, mindig is kötődtem a természethez és szerettem. Másként látom most, természetesen. De mindig meg akartam próbálni védeni a következő generáció számára, még azelőtt, hogy gyerekem lett volna, és azelőtt, hogy egyáltalán elkezdtem volna gyerekről álmodozni.

Ekkor Goodall viccesen nevetve megjegyezte, hogy de azért ne legyen túl sok gyereke, mire Harry azt mondta:

Kettő, maximum!

Szóval ha meg nem gondolja magát, akkor Archie-nak egy testvére lesz csak, ha lesz egyáltalán. Katalin hercegnőéket meg sem próbálják beérni.

Kiemelt kép: Kirsty Wigglesworth – WPA Pool/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik