Szórakozás

Klippremier: Dér Heni, Lotfi Begi és Curtis egészen váratlanul dolgozták fel Zoltán Erika Casanováját

Valamikor a 80-as években énekelte Zoltán Erika, hogy Casanova, Lotfi Begi pedig úgy érezte, Dér Heni és Curtis segítségével itt azt ideje kicsit újragondolni ezt a dalt.

2019-ben ez már a sokadik feldolgozása a 80-as, vagy 90-es években született magyar számoknak, de az eddigiek közül talán ez a legváratlanabb, ugyanis csak a refrént tartották meg – azt is Zoltán Erikával együtt –, a többit viszont teljesen máshogy oldották meg. Az egy dolog, hogy a dal kapott viszonylag szokatlan látványvilágú klipet Miki357-től, de kapott egy viszonylag szokatlan szöveget is. Dér Heni például rögtön azzal indít, hogy:

Lehet ezer nőd te veréb, hozzám képest mind csak cseléd, kifacsarlak éjjel, amíg ezek nyammognak a hegyén.

Majd a refrén után azzal folytatja:

Tudom, neked is tetszik, sok retek egyből fekszik, hozzám ezek mind senkik, a minőség ebben rejlik. amíg én mozgom rajtad rohadék, nem lesz semmi maradék.

Ezen kívül rappel még benne Curtis is, zenei alapot pedig Lotfi Begi adta. A közel három perces videóklipet itt lehet megnézni:

Ez pedig az eredeti verzió, ha valaki szeretne nosztalgiázni:

Kiemelt kép: Instagram/Dér Heni

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.