Szórakozás

Pirner Alma el akar költözni Magyarországról

Családjával már ki is szemeltek egy másik országot, ami az otthonuk lehet.

S. Tóth Márta JelenLét című műsorának legutóbbi vendége Pirner Alma volt, aki elmondta, hogy nem Magyarországon képzeli el a jövőt. Felépített ugyanis egy olyan online karriert, ami nem köti helyhez és hazánk rezgése egyébként sem az, amiben a családjával jól érzik magukat.

Pirner Almának sok nőről az jut eszébe, hogy robusztus és trampli
Miközben erről írt, azt is megmutatta egy meztelen fotóval, hogy ő mennyire nem az.

70 évesen már biztos, hogy nem Magyarországon fogok élni. Tervezzük a kiköltözést pár éven belül valamelyik kellemesebb országba. Portugália az, amelyik nagyon közel áll hozzánk. Komoly piackutatást végeztünk az elmúlt években, hogy mégis hol tudnánk élni, ami minden szempontból megfelelő. Az ember azt veszi alapul, hogy mennyibe kerül az élet, mert nyilván nem szeretnénk rosszabbul élni, mint Magyarországon, a másik, ami nagyon fontos számunkra a tengerpart, annak a pozitív energiái, illetve az Európai Unió, ami a telefonálás vagy az esetleges hazautazások miatt fontos, illetve az internet gyorsasága is kardinális kérdés számomra, hiszen én online dolgozom 80-90%-ban

– részletezte Pirner Alma, aki azért nem akar egyből fejest ugrani a külföldi életbe.

Most szeptemberben fogunk menni körülnézni és nagyon nagy várakozás van a szívünkben, hogy el tudnánk-e ott képzelni a dolgokat. Eleinte nyilván nem úgy, hogy mindent feladunk itthon, csak 3-4 hónapra. Megpróbálni onnan dolgozni és élni az életünket.

Kiemelt kép: YouTube/Marta S. Toth – Senior Coach & NLP Trainer

Ajánlott videó

Olvasói sztorik