Szórakozás

Háromszáztízezerért lehet egy közös képed Stalloneval, amit aranyozott tollal alá is firkant neked

Extrém díjszabással készülnek angliai rendezvényeken a színész érkezésére.

Sylvester Stallone  augusztusban és szeptemberben Nagy-Britannia felé veszi az irányt, egészen pontosan Birminghambe, Londonba és Manchesterbe, ahol egy közelgő eseménysorozat központi szereplője lesz. Az Élmény Sylvester Stalloneval elnevezésű rendezvénysorozat tulajdonképpen a hamarosan érkező Rambo: Utolsó vér című film promózása, a színész pedig eddig el nem mesélt történeket mond majd el, sőt fotózkodni is lehet majd vele.

A jegyek 325 fonttól, magyar árfolyamon úgy 120 ezer forinttól indulnak, ezért annyit kapunk:

  • háromfogásos vacsorát,
  • élő zenekari zenét,
  • Stallone-emléktárgyak árverésén vehetünk részt,
  • speciális érkezést ígérnek az esemény kezdetére, Rambo-stílusban.

Ha ez sem hergelné kedves olvasóinkat arra, hogy azonnal utalják a pénzt az esemény szervezőinek, még egy csábító része van a történetnek:

profi fotózási élményt ígérnek a szervezők pusztán 850 fontért, ami úgy 310 ezer forintba fáj, cserébe kapunk egy hatalmas közös fotót a színésszel, amit alápingál egy aranyozott tollal, és még képkeretbe is rakják azt.

Ez mindössze tíz embernek lesz elérhető, ennél olcsóbb díjszabás is van, csak persze extrák nélkül és sorban állással egybekötve.

Te is ilyen szerencsés lehetsz. – Fotó: Dave J Hogan/Getty Images for Lionsgate

Kiemelt kép: Stephane Cardinale – Corbis/Corbis via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik