Szórakozás

Németh Kristóf a nászútjukon tudta meg, hogy felesége terhes

Ez lesz az első közös gyerekük.

Németh Kristóf és felesége, Zita éppen Thaiföldön töltötték a nászutukat, amikor kiderült, hogy úton van már első közös gyerekük. Zitának ez lesz az első, míg a Barátok közt egykori Gézájának a második. Csak az anyjuknak árulták el először, akik titokban tartották a dolgot egészen addig, amíg haza nem tértek a nyaralásból, hogy maguk közölhessék a hírt a többi családtaggal. Méghozzá úgy, hogy a thaiföldi ajándékai közé rejtették a terhességi teszteket. Németh így írta le a szituációt:

Zita apukája először azt hitte, hogy töltőtollat, vagy fogkefét kapott, Lóci pedig, hogy valami számítógépes kiegészítőt. Az ő ajándékai között volt egy pénztárca is, amiben elrejtettünk egy ultrahangképet, amikor azt meglátta, már nem voltak kétségei, tudta, hogy kis testvére lesz. Nagy volt a boldogság, amikor végül rájöttek, hogy miről van szó valójában.

Egyébként terveznek további gyerekeket is, ha megszületett a mostani. Részletesebben a Story magazin legújabb számában beszélnek erről.

Kiemelt kép: RTL Klub/Story Extra

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik