Szórakozás

Bochkor Gábor havi bűnnek nevezte a menstruációt

Műsorának vendégei teljesen kiakadtak tőle.

A #bochkor évadzáró adásában, amely vasárnap este látható az ATV-n, a műsorvezető és vendégei többek között a környezetvédelemről is beszélgettek, ennek kapcsán pedig felmerült az is, hogy a tampon helyett környezetbarátabb megoldás lehet az intimkehely.

Ez egy szilikontölcsér, ami összegyűjti neked a havi bűnödet

– vezette fel a témát Bochkor Gábor, aminek hallatán még Lakatos Márk is felkiáltott:

A középkorban vagyunk?

Ábel Anitát pedig még ennél is érzékenyebben érintette a téma:

Jézusom, te megégetnél máglyán.

A harmadik évadot is berendelte az ATV Bochkor Gábor műsorából
Ha marad az erős nézettség, sok éven keresztül számolnak vele a csatornánál.

Bochkor aztán bocsánatot kért és próbálta kimagyarázni, hogy nem úgy gondolta, de csak rontott a helyzeten:

Mégis egy olyan történet, ami kizökkent a normális kerékvágásból.

Ezután Ábel szembesítette azzal, hogy nem ez az első húzása, amivel nőket próbál megszégyeníteni.

Te a menstruációt havi bűnnek nevezted, azok után, hogy nőket kövéreztél le a régi munkahelyeden?

Bochkor pedig erre annyit tudott reagálni:

Azt viszont úgy is gondoltam.

Kiemelt kép: ATV

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik