Szórakozás

Meglátta a férjét a meccsen, a legnagyobb kincsein állt bosszút

Hazudott a férje, elárusította annak legnagyobb kincseit.

A 41 éves Shelly Cohen úgy egy évtizede ment hozzá a 35 éves Paulhoz, kapcsolatukat azonban megrontotta a férje fociláza. Míg a feleség a három gyerekükről gondoskodott, Paul csak a focira tudott gondolni – mesélte a feleség a Sunnak.

Az i-re a pontot az tette, amikor a férj azt hazudta, hogy dolgozik, miközben kint volt a csapata, a Manchester City egyik meccsén, amit Shelly legjobb barátja vett észre, mikor nézte a tévét. Ráadásul Paul mellett ott volt egy titokzatos szőke nő is, akivel „túl barátságosan” viselkedett.

A feleség ráadásul azon gondolkozott ezután, hányszor hazudhatott neki még a férje, hiszen sokszor volt „munkaúton” is.

Ezért eldöntötte, elégtételt vesz, nem is akármivel, férje legféltettebb kincseivel, a megfizethetetlen focis ereklyéinek eladásával.

A kollekció darabjai három generáció gyűjteményét ölelte fel, olyanok voltak benne, mint

  • egy 1958-as Totthanam Hotspur-Manchester City programfüzet
  • egy 1946-os Chelsea-Everton programfüzet
  • jegyek világbajnokságról, Európa-bajnokságról, Európa Kupáról stb.

Az egészet egyben 5 fontért kezdte el árusítani az OnBuy.com-on, hogy minél előbb túladjon rajta, pedig megért volna 45 ezer fontot is, vagyis

16 millió forint helyett mindössze 2 ezer forintot kért érte.

A meccs után, a május 12-i Manchester City-Brighton után a férj örülhetett, hiszen csapata 4-1-re győzedelmeskedett, sőt még másnap is egy ideig boldog lehetett miatta, ugyanis csak akkor vette észre, hogy valami nincs rendben, a számlatörténetét nézegetve. De akkor már késő volt, a nő elpostázta a szerencsés vásárlónak a csomagot.

Paul azt elismerte a lapnak, hogy abban hazudott, hogy a meccsen volt, és nem dolgozni, a szőke nőt viszont nem ismeri, csak ő ült a mellette levő székben. Sose bocsátja meg feleségének, amit tett, mert már gyerekkora óta az élete része volt a gyűjtemény, amit 20 éve kapott meg az apjától, és egyszer a saját fiuknak akarta volna továbbadni.

Shellyt ez nem hatotta meg, azt mondja, egyedül azt sajánálja, hogy nem tartott meg a kollekcióból többet, arra az esetre, ha megint hasonlón kapná a férjét.

A pár ugyanis a történtek ellenére még mindig együtt van, noha a Sunnak egy ismerősük azt mondta, „igen feszült közöttük a viszony”.

Kiemelt kép: Matthew Ashton – AMA/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik