Szórakozás

Sacha Baron Cohen elmondta, a Borat miatt ért véget Pamela Anderson házassága

Kiderült, a Borat című film is közrejátszott Anderson és Kid Rock válásában.

Sacha Baron Cohen nemrég a Borat című film kapcsán beszélt Pamela Andersonról, és kiderült, az alkotás is közrejátszott abban, hogy a Baywatch egykori sztárja elvált akkori férjétől, Kid Rocktól. A film egyik jelenetében (amibe Anderson is be volt avatva), Borat aláírást kér az egykori Playboy-címlaplánytól egy könyvdedikáláson, majd hirtelen egy zsákba akarja betuszkolni, hogy elrabolja a helyszínről.

Ekkor egyébként Rock is jelen volt, majd később a film privát bemutatóján is, ahol feleségét dühroham közepette lekurvázta, és elviharzott.

Később Cohen a vetítés után írt egy sms-t Andersonnak, hogy mi volt Rock problémája, hogy tetszett a film. Erre annyit kapott vissza válaszként:

El fog válni tőlem.

Cohen visszaírt, hogy miért, mert viccnek hitte az egészet, Anderson pedig a filmmel indokolta meg a dolgot. A film hivatalos premierje után két héttel tényleg elváltak. A színész amúgy arról is beszélt, hogy az ominózus elrablós jelenetet kétszer vették fel, a legelső alkalommal megragadta Andersont a zsákkal, és simán kiszaladt vele a helyiségből.

Másodjára viszont a rajongók és a biztonságiak azonnal leteperték Cohent, itt meg is lehet nézni:

Kiemelt kép: L. Cohen/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik