Szórakozás

Magyarország Szépe: bemutatták az új koronákat, Freddie lesz a műsorvezető

Sajtótájékoztatója volt a Rogán Cecília és üzlettársa nevével fémjelzett rendezvénynek, ami idén is kitermelt 20 olyan lányt, akiknek az átlagosnál nagyobb az önbizalmuk.

Kiderült, a június végi döntőn négy tour lesz. Először fehérneműben mutatják meg magukat a lányok, aztán magyar tervezők ruháiba bújnak, utána pedig a nemzeti, illetve az estélyi ruhás rész jön majd.

Majdnem több zsűritag van, mint versenyző, íme a névsor:

  • Rogán-Gaál Cecília, licensztulajdonos,
  • Sarka Kata, versenyigazgató,
  • Bara Csaba, a Just Clear tulajdonosa,
  • Borzi Vivien, fotós,
  • Csángó Tamás, divattervező,
  • Hajas László, fodrász,
  • Kulcsár Edina, szépségkirálynő,
  • Maráczi Ákos, galériatulajdonos,
  • Szarvas Andrea, a tavalyi Magyarországi Szépe,
  • Jákob Zoltán, a zsűri elnöke,
  • Sipka Csaba, üzletember,
  • Gyulai Zoltán, aki a világversenyen képviselő a győztest,
  • Gulyás István, az MTVA műsorvezetője és
  • Krasznai Zsolt, plasztikai sebész.

Az élő videóból kiderült, hogy az eddig használt koronák már elhasználódtak, így Csángó Tamás, a Cango&Rinaldi tervezője (igen, a márka nevében is Csángónak kell ejteni az első részt) újakat készített a műsornak. A húsz lányból egyébként a döntőbe csak 16 jut majd.

Mindig érdekes, hogy milyen legfontosabb infók hangzanak el a lányokról ilyenkor, most olyanokat tudhattunk meg, hogy az egyik lány infratréner szalonban dolgozik, a másik egyszerre barista és kutyakozmetikus, természetesen sokan egyetemen tanulnak és/vagy modellek, ruhamárkával rendelkező lány is van természetesen.

Az idei műsorvezetők Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie lesznek.

Utóbbi egyébként tavaly fellépő volt.

Kiemelt kép: Instagram/Magyarország Szépe

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.