Szórakozás

Kajdi Csaba: Senki se születik modellnek, mindegyiket egy ügynökség építi fel

A NőComment második évadának első epizódjában Kajdi Csaba ült be Ábel Anita, Dobó Kata, Balázsovits Edit, Hadas Kriszta, és Osvárt Andrea közé. Természetesen szóba kerültek a nagy felfedezettjei modellügynökségének. Kajdi szerint senki sem születik modellnek, mindig egy ügynökség építi fel őket. Ebergényi Rékával kifejezetten meggyűlt a baja.

Egy másik modell küldte be az ügynökségre csálé fogakkal, nem tudott angolul, akkor látott mozgólépcsőt életében először, tudod. Bejött az ügynökségre és ő ilyen nagyon szép lány, nagyon nőies alakja van. Első útra kiküldtük őt Milánóba, ahonnan úgy jött haza, hogy majdnem elájultam.

Éppen utaznia kellett volna ugyanis Amerikába.

Már megvolt a szerződése, az amerikai vízuma, utazott volna, megláttam, és mondtam: te anyukám, te mit csináltál? Hát olyan aranyosak azok az olasz kis sütik és mindig abból ettem.

Végül sikerült leadnia a felszedett felesleget. Elmondta róla, hogy amikor először meglátta Ebergényit, a rémes smink mögött azonnal meglátta, hogy nagyon különleges lány, csak munka lesz vele.

Amikor megérkezett a soproni lány, ilyen konturceruza volt a szája körül, a szemöldöke tudod ilyen konyakos pohárral ki volt így izélve, úgy nézett ki, hogy hű, mondom, rendbe kell ezt azért tenni, hogy piacképessé váljon.

Ezt pedig Amerikában is rögtön meglátták benne, olyannyira, hogy komoly összegeket invesztáltak bele, hogy azonnal tudják foglalkoztatni.

Azonnal a fogait megcsináltatták, asszem 20 vagy 21 volt a Réka, nem várták meg azt, amíg a fogszabályzó két év alatt helyretolja majd a fogait. Lecsiszolták 15 ezer dollárért, és egy vadi új fogsort kapott.

Mihalik Enikőben is rögtön meglátták a lehetőséget külföldön. Amikor a Chanelhez mentek castingra, akkor  rögtön elvitte a cég a szembe levő Pradába cipőt venni, hogy végig tudja tolni benne a show szezont, mert abban a cipőben nem tudta volna, amiben érkezett.

Itt visszanézhető a teljes adás:

Kiemelt kép: Spektrum Home

Ajánlott videó

Olvasói sztorik