Szórakozás

Szakítok vele, hogy teperjen értem

Fiatal olvasónk kérdezi, mit tegyen azzal a pasival, akinek csak akkor kell, ha eldobja magától. A leírásból csak tippelni lehet, de úgy tűnik, hogy egy donjuanista férfival találkozott, és ráérzett, hogy azt mi hajtja: ha bizonyítani kell, hogy milyen jó pasi. Ha megosztanád valakivel, mi volt életed legrosszabb szakítása, ha kiírnád magadból a szakítás okozta fájdalmat, ha megcsaltak és fogalmad sincs, hogyan tovább, várjuk a leveled az igyjartam@24.hu email címre.

25 éves vagyok, és az a problémám, hogy egyáltalán nem érzem, hogy a pasim bármit is megtenne kettőnkért. Két hónapja vagyunk együtt, és azt érzem, hogy csak akkor kellek neki, amikor kidobom, és nem tudom, hogy meddig tudom még ezt csinálni. Zavar, hogy ha együtt vagyunk, nem ír nekem üzeneteket, nem köszönt fel a névnapomon, hogy természetesnek veszi, hogy mellette vagyok és azt csinál, amit akar. Ha szakítok vele, akkor virággal vár az egyetem előtt, folyton üzen, kedves velem, érdeklődik, hogy milyen volt a napom. Ilyenkor kibékülünk, majd egy-két hét után ismét úgy érzem, hogy nem kellek neki, nem figyel rám úgy, ahogyan jólesne. Fogalmam sincs, hogy meddig tudom ezt csinálni, belefáradtam már az állandó szakításokba. Mit tegyek, szakítsak vele végleg, vagy törődjek bele, hogy ez már mindig ilyen lesz?

Az olvasói levelet Lídia (ál)nevű olvasónktól kaptuk, a játszmákról lesz szó, és arról, milyen is az a férfi, aki a hódításban leli örömét, de utána ráun a partnerére.

Mit lehet tenni?

A hódítás a férfiak egy részét hajtja, de akkor keveseket, ha a nő szakít vele. A leírás ugyan nem tér ki arra, hogy a szexuális élet milyen, önző-e vagy sem a férfi, és azt sem tudom meg a levélből, hogy a férfinek hány partnere van/volt, milyen gyakran váltogatja őket. Ha ezekre az a válasz, hogy a szexben a saját gyönyörére figyel és a partnerre nem, ha sok-sok nőt tudhat a magáénak, akkor elképzelhető, hogy az illető Don Juan típusú pasi. Ez tulajdonképpen egy férfi nemi szerep zavar, ami kezelhető, és aminek a legfőbb tünete az, hogy addig dob be mindent, amíg a nőt a magáénak nem tudhatja, hogy valódi elköteleződésre, felelősségvállalásra képtelen.

A Don Juan típusú pasik a szexuális együttlétek számából mérik a saját férfiasságukat, nem foglalkoznak a következményekkel, és nem is éreznek szerelmet.

Megtörténik, hogy a donjuanista férfi talál magának feleséget, társat hosszú távra, viszont mellette folyamatosan hajtani fogja a bizonyítási vágy, olyannyira, hogy a végsőkig hűtlenkedik – ezek a kalandok azonban nem számítanak neki. Szexterapeutaként több ilyen férfivel is dolgoztam együtt az ötvenes-hatvanas korosztályból, és jól, hatékonyan lehet kezelni a problémát. Általában akkor kezdődnek a komolyabb gondok, amikor kiderülnek a megcsalások, és a feleség válni szeretne. Pedig nem történik más, minthogy csak abban tudja megélni a saját férfiasságát, ha visszaigazolást kap arra, hogy milyen jó pasi. Vonzóak, magabiztosak külsőre, de belül leginkább a kisgyerekekre jellemző akarás jellemző. Kell neki, megszerzi, elveszi amit akar és továbblép.

Olvasónk talán egy ilyen partnerre bukkant, és nem árt, ha odafigyel a jelekre – ez a kapcsolat még fiatal ahhoz, hogy két hónap alatt többször is szakítsanak, pláne csak azért, hogy a férfi beinduljon és hódítson. Ez a játszma sokáig működhet, addig amíg valamelyikük meg nem unja és soha többet nem megy vissza a szakítás után, ha nem kommunikál. Érdemes lenne megbeszélni, hogy a férfit mi hajtja, mitől érzi magát jól, mi az, ami számára kielégítő egy kapcsolatban, hogyan képzeli el azt, hogy párkapcsolatban él valakivel. Ha ezekre nem tud válaszolni, ha terel, ha hárít, akkor célszerű átgondolni, meddig lehet folytatni ezt a kapcsolatot. A hódítás és csábítás folyamata természetes velejárója a párkapcsolatoknak, de ha ezt állandó szakítás és fájdalom idézi előtt, akkor az nem egészséges, hanem mérgező.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik