Szórakozás

George Clooney próbálta lebeszélni Ben Afflecket arról, hogy Batman legyen

Ben Affleck két filmben is eljátszotta Batmant, de ahogy most áll, valószínűleg Az igazság ligája volt az utolsó filmje a szuperhős bőrében. Bár a legtöbb embernek nem volt különösebb baja az alakításával, a filmeket már kevésbé jól fogadták, a stúdió pedig valószínűleg tiszta lappal akar nyitni a következő filmben. George Clooney az Argo-akció egyik producere volt, így dolgozott Affleckkel, a Hollywood Reporter podcastjében pedig elmesélte, hogy megpróbálta lebeszélni anno arról, hogy elvállalja Batman szerepét.

Beszéltem vele a szerepről és mondtam neki, hogy ne vállalja el. Pusztán a saját tapasztalatimból mondtam, amik tudod, nem voltak túl jók. De jó volt a szerepben amúgy.

Clooney a Batman és Robinban játszotta el a szuperhőst, amiről a legpozitívabb vélemények szerint is annyira rossz, hogy már-már jó, az alakítását pedig annyira szétszedték anno, hogy majdnem véget is vetett a film Clooney mozis karrierjének. Erről is beszélt, kiderült, szinte egyáltalán nem találkozott a főgonoszt játszó Arnold Schwarzeneggerrel a forgatáson.

Schwarzenegger asszem 25 milliót kapott érte, ami nagyjából hússzorosa volt annak, amit nekem fizettek, és tudod, valójában nem is dolgoztunk együtt. Egy napot forgattunk csak együtt. De én vittem el a balhét. Ami valamennyire fair, hisz én játszottam Batmant és nem voltam jó benne, és a film se volt jó. De megtanultam abból a kudarcból, hogy újra kell gondolnom mindazt, amit a munkámról gondolok. Mert nem csak egy színész voltam, aki kapott egy szerepet, hanem felelősséggel tartoztam a filmért magáért is.

Kiemelt kép: Christopher Polk/Getty Images, BFCA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik