Szórakozás

Fresh Andi egy szlovákiai faluba költözött és már nem akar gyereket

Villányi Andrea nagyjából egy éve él kapcsolatban egy régi barátjával és most tökéletesnek érzi az életét. Már össze is költözött párjával, aki miatt az országhatárt is át kellett lépnie, hiszen egy szlovákiai faluban él.

Egyik elutazásom alatt a párom összefogott a családommal, és elköltöztettek Janihoz. Szeretek itt élni, egy­általán nem bánom, hogy a fellépések után másfél órát kocsikázom, hogy hazaérjek

– mondta a Borsnak Fresh Andi, aki a szerelem miatt felszedett pár kilót.

Nagyon szeretünk enni, és itt a faluban mindig van valamilyen kis összejövetel, sütögetés, lakoma. Én is sokat főzök. Négy-öt kiló feljött rám és Janira is az elmúlt időszakban.

A 37 éves énekesnő az elmúlt években többször is elmondta, hogy nagyon szeretne saját gyereket, ám a kora és amiatt, hogy szingli egyre kisebb esélyt lát rá. Most végre szerelmes, mégis meggondolta magát.

Nem tervezünk gyereket. Minket nem érdekelnek a társadalmi elvárások, teljes az éle­tünk gyerek nélkül is. Szerintem nem minden esetben attól lesz boldog egy nő, hogy gyermeket szül. Egyébként is sok gyerek van körülöttem, akiket imádok. A testvérem kislányát, Jani gyerekeit, talán ezért sem görcsölök sajáton.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Andrea Villányi (@freshandi) által megosztott bejegyzés, Jan 23., 2019, időpont: 12:15 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Fem3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik