Szórakozás

Már kilenc éve egy párt alkottak, mikor beleszerettek másba. Ugyanabba a nőbe

A most 35 éves Jimmy Silva és a 31 éves ChaCha Sahagun középiskolások voltak, mikor megismerkedtek, azonnal szerelembe estek egymásba. Ez így volt kilenc éven keresztül, mikor nyitott kapcsolattal kísérletezgettek. Akkor ismerték meg a most 25, de akkor még csak 18 éves Summer Pelletiert – írta a Metro.

Silva és Sahagun is beleszeretett a nőbe, aki mindkettőjük felé viszonozta ezt az érzelmet. Így váltak 2012-ben triásszá, hármas párossá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jimmy, Chacha & Summer (@polyam.us) által megosztott bejegyzés, Ápr 26., 2019, időpont: 1:24 (PDT időzóna szerint)

Nemsokára pedig össze is házasodnak, miután Silva megkérte a nők kezét 10 éves évfordulóján Sahagunnal. Mindkét eljegyzési gyűrűt ugyanabból a gyémántkőből készítették.

A két nő nagyon ideges volt az eljegyzéskor, ugyanakkor nagyon boldog is.

Annyira más volt Jimmy mosolya, sose tapasztaltam meg még azt a boldogságot a hangjában, mint mikor bevallotta a szerelmét és elragadottságát értünk

– mesélte Sahagun. Beszélgettek már ezelőtt is az esküvőről, de tervezni nem tervezték.

Annyira meglepődtem, a testem azonnal elkezdett reszketni. Már jó értelemben. Megtiszteltetés ezzel a két csodálatos emberrel leélnem az életem hátralevő részét

– tette hozzá Pelletier.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jimmy, Chacha & Summer (@polyam.us) által megosztott bejegyzés, Ápr 19., 2019, időpont: 9:51 (PDT időzóna szerint)

A családjaik elfogadták a különleges kapcsolatukat, és sok pozitív kommentet is kaptak, közöttük olyat, hogy a szerelmük inspirálta őket is. Azonban az ilyen többszerelmű kapcsolat nem könnyű, fedte fel a fátylat Silva:

A poliamorikus kapcsolatok nem valók mindenkinek. Képzeld el, milyen nehéz kialakítani csak egyvalakivel. Na, ezt háromszorozd meg!

– mondta, de ők az évek alatt már megtapasztalták, milyen erős és kitartó a szerelmük. Nem féltékenyek egymásra és elképesztően boldogok, hogy megoszthatják egymással az életüket.

2020 áprilisában tervezik összekötni az életüket, annak ellenére, hogy az Egyedsült Államokban nem legális a poliházasság, sőt a törvények büntetik is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jimmy, Chacha & Summer (@polyam.us) által megosztott bejegyzés, Jan 9., 2019, időpont: 5:31 (PST időzóna szerint)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik