Szórakozás

George Clooney-ék és a Microsoft applikációval küzdenek az igazságszolgáltatásért

Amal Clooney és George Clooney nemrég egy New York-i jogi iskolában jártak, ráadásul aznap jelentették be kollaborációjukat a Microsofttal, ami egy applikációban csúcsosodik ki. Amal Clooney nemzetközi- és emberi jogokra szakosodott jogász, tehát testhezálló az a kezdeményezés, aminek keretében létrehozták a TrialWatch nevű alkalmazást.

Ezzel az applikációval szeretnék az igazságszolgáltatást javítani a világ minden táján. Az appal főként az önkéntesek munkáját segítik, akik sok információt begyűjthetnek és rendszerezhetnek majd a tárgyalásokról. A cél az lenne az applikációval, hogy nyomon lehessen követni, mi folyik a tárgyalótermekben, védelmet nyújtva például a kisebbségeknek, az LMBTQ-közösségek tagjainak, az ember jogi aktivitstáknak és az újságíróknak is.

Amal Clooney azt mondja,

a világ minden táján a bíróságok egyre inkább elhallgattatják azokat, akik más véleményen vannak, és megcélozzák a veszélyeztett résztvevőket is. Eddig nem volt válaszunk erre, viszont most, a Clooney Alapítvány az Igazságszolgáltatásért a TrialWatch-csal szeretné nyomon követni, történnek-e ilyen visszaélések, illetve, hogy az áldozatokat megfelelő védelem alá helyezze.

George Clooney-nak elege van a másság-ellenes milliárdosból
Kiállt az LMBTQ-közösségek mellett.

Kiemelt kép: Alberto E. Rodriguez/Getty Images for Turner 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik