Szórakozás

Harcoljon az esélyegyenlőségedért Zimány Linda!

A szerda reggeli Mokka egyik vendége Zimány Linda volt, mert — ahogy a műsorvezető Mádai Vivien felvezette – „Zimány a nők esélyegyenlőségéért állt ki, mert azt érzi, hogy nőként bizonyos helyzetekben kevésbé tud érvényesülni, mint a férfiak”.

Most nem kell arra gondolni, hogy ilyen teljesen erőteljes feminista mozgalomba kezdtem. Nehogy az legyen, hogy »na most szingli lett és megkeseredett, és nincs szüksége a férfiakra«

– kezdte Zimány Linda, aki glammodellből lett jogász, pontosabban ügyvédjelölt, így leginkább saját szakmája kapcsán tudott beszélni a témáról, ami jelen esetben a nők esélyegyenlősége, vagy egyenjogúsága volt, és amit Zimány az általa elmondottak alapján úgy értelmez, hogy nem általánosságban a nőket, hanem a dekoratív nőket érik csak hátrányos megkülönböztetések.

Nem kell ahhoz Zimány Lindának lenni, hogy előítéletek érjék az embert, elég hogy ha valaki csak mondjuk dekoratív, vagy szeret úgy öltözni, hasonló dolgok.

Szerencsére Zimány látja már a pozitív változást is, mármint azt, hogy szakmájában egyre több a csinos nő.

Viszont hozzá kell tennem a pozitív változást is, hogy egyre jobban látom a mi szakmánkban is, hogy rendkívül csinos hölgyek vannak, dekoratív, akár bírónők is például, és nekem annyira pozitív, hogy ennyi erős nőt látni már, és ez abszolút jó irányba viszi ezt a dolgot.

Ennek kapcsán későbbi terveiről is beszélt, elmondta, hogy 40-45 éves koráig szeretne egy „olyan erős nő lenni, akinek tényleg komolyan veszik a szavát”.

Szerencsére még ezek után is tudott tovább mélyülni a téma, amikor megszólalt a műsorvezető Mádai Vivien, aki szerint nehéz kettéválasztani a dolgokat, mert szerinte „nem mindegy, hogy Zimány Lindát nem veszik komolyan, vagy a nőt nem veszik komolyan, aki csinosabb”. Majd Zimány elmesélte, hogy egy – valószínűleg facebookos – csoporton belül, ahol ügyvédek vannak, a háta mögött beszélt róla egy idősebb férfi kollégája.

Ott volt már olyan, hogy igenis szinte már zaklatás vagy rágalmazás szinten idősebb férfi kolléga beszélte ki azt, hogy nekem milyen külsőm van, és hogy ez milyen szexualitással rendelkezik akár, és hogy azért mert én így nézek ki, ezért én nem is lehetek jó ügyvéd és nem lehetek okos. Kaptam erről ilyen screenshotokat és meglepően néztem, hogy tényleg van hogy még itt tartunk.

Zimány azt is elmondta, hogy egyébként az élet más területén nem tapasztalt megkülönböztetést, majd belekezdett abba, hogy őt most leginkább az foglalkoztatja, miként fogja megtalálni az egyensúlyt az életében akkor, ha lesz gyereke. Végül kifejtette, hogy

nekem tetszik, hogy ez az esélyegyenlőség fejlődik így nálunk is

– utalva arra, hogy ma már többször előfordul az is, hogy nem a nő, hanem a férfi marad otthon a gyerekkel.


Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó mutasd mind

Két méterrel lejjebb süllyedt a Duna

Jelentősen csökkent a Duna hordalékmennyisége, a folyó rövidebb és keskenyebb lett, a medre lesüllyedt – a következmények ma már beavatkozást sürgetnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.