Szórakozás

Anne Hathaway elmondta, hogy miért nem iszik addig, amíg felnő a fia

Anne Hathaway a gyereke születése után jelezte, hogy addig nem fog alkoholt fogyasztani, amíg a gyereke be nem tölti a 18-at. Mivel 2016-ban született, az még 15 év józanságot jelent a számára. Most a Boston Common magazinnak elmondta, hogy miért döntött így.

Nem azért hagytam abba az ivást, mert problémám volt az alkohollal. Azért tettem le az italt, mert ha iszok, akkor nagyon durva másnapjaim vannak, ami a probléma. A legutóbbi másnapom öt napon keresztül tartott. Amikor majd abban a részében leszek az életemnek, hogy lesz időm és terem másnaposnak lenni, akkor majd újra elkezdek inni. De ez addig nem fog megtörténni, amíg a gyerek el nem hagyja a házamat.

Ugyanakkor tisztázni szerette volna, hogy ezzel nem az alkoholfogyasztás ellen akar beszélni, vagy gondolja azt, hogy másnak is hasonlóan extrém dolgokat kellene tennie, szimplán csak ő már nem bírja tovább csinálni.

Nem gondolom azt, hogy az alkoholfogyasztás rossz. Csak ahogy én csinálom, az úgy alapvetően király lenne, de egy gyerekkel már egyáltalán nem annyira lehet. De ez nem valamiféle morális elhatározás.

Kiemelt kép: Dimitrios Kambouris/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik