Szórakozás

Bámulatosan lefogyott a világ legkövérebb gyereke

Korábbi testsúlyának csaknem felét adta le Arya Permana, akit két évvel ezelőtt mindenki úgy ismert meg, mint a világ legkövérebb kisfiúja. Az akkor tíz éves fiú mozogni is alig tudott, kevés híján 200 kilós testével. Most, miután több mint 98 kilónyi túlsúlytól sikerült megszabadulnia, minden délután együtt focizik és tollasozik a barátaival – írja a The Sun című brit bulvárlap.

Az indonéz Arya teljesen átlagos kisfiúként, normál testsúllyal született, de két éves korában elkezdett egyre többet enni és hízni. A szülei többször is orvoshoz vitték a kisfiút, de nem találtak nála semmit, ami valamilyen rendellenességre utalt volna. Arya pedig egyre többet evett és egyre jobban hízott.

Fotó: Channel 5 / Barcroft Productions

Rokayah, a kisfiú anyja, és Ade, az apja azt mondják, a gyerek végül naponta ötször evett, annyit, amennyi két felnőttnek is elég lett volna. A szülőknek sokszor nem volt elég pénzük etetni a gyereket, ezért a rokonságtól, a barátoktól kértek segítséget. Szerették volna újra orvoshoz vinni Aryát, de arra sem volt pénzük.

Amikor a kisfiú 9 éves lett, már iskolába sem tudott járni, mert képtelen volt fölmenni egy emelkedőn az odavezető úton. A napjai nagy részét egy a házuk melletti kis medencében töltötte, hogy hatalmasra nőtt testét lehűtse. Sokszor mozgás nélkül is nehezére esett a légzés, és aludni sem tudott rendesen.

Aryán tavaly áprilisban elvégeztek egy gyomorszűkítő műtétet, majd a fiút szigorú diétára fogták. Már az első három hét alatt leadott közel 20 kilót. Később pedig még majdnem 80-at. A kisfiú ma már aktív életet él, újra jár iskolába és minden nap 5 kilométert gyalogol egy focipályáig, hogy a barátaival játszhasson. A szülei nem adnak neki édességet, és más cukros ételeket, vagy italokat sem, viszont sok zöldséget és gyümölcsöt eszik.

A kisfiú még tovább szeretne fogyni, 60 kiló körüli testsúllyal lenne elégedett. Azt mondja, sokat segít neki a küzdelemben, hogy van egy álma. Egyszer majd szeretne a kedvenc focicsapatában, a Liverpoolban játszani, legalább olyan jól, mint a kedvenc játékosa, a brazil Roberto Firmino.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik