Szórakozás

Bíróság dönti el, lefeküdhet-e még egy ír férfi a feleségével, akivel húsz éve házasok

Bíróságnak kell eldöntenie, hogy folytathat-e még szexuális életet egy ír pár, akik már több mint húsz éve házasok – írja a Mirror című brit bulvárlap ír kiadása.

A problémát az okozza, hogy az eredetileg is tanulási nehézségekkel küzdő feleség mentális állapota az utóbbi időben sokat romlott. Az asszony jólétért felelős szociális szolgáltató vezetői pedig úgy ítélik meg, a nő nem képes már önállóan döntést hozni arról, hogy akar-e szexuális életet élni, vagy nem. A jogászaik ezért arra kérték a bíróságot, hogy tiltsa meg a férjnek, hogy lefeküdjön a feleségével, mert csak így kerülhető el biztosan, hogy nemi erőszak történjen.

A férj hajlandó lett volna aláírni egy nyilatkozatot, amiben kötelezi magát, hogy többé nem közeledik szexuálisan a feleségéhez, ezt azonban a bíró nem fogadta el. Azt mondta, nehezére esik olyan nyilatkozat elfogadása, vagy végzés kiadása, mely börtönbe juttathat egy férfit azét, mert lefekszik a feleségével. Hozzátette, ha lenne is az ügyben egy érvényes lemondó nyilatkoztat, vagy tiltás, annak betartását nagyon nehéz lenne hatóságilag ellenőrizni.

Az ügy tárgyalása a közeljövőben folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik