Szórakozás

Titokban vált vegánná a skót hentes

Beleszületett a hentes szakmába a skót Brian Kavanagh. Alig volt 16 éves, amikor az apja kedvéért dolgozni kezdett az apró családi húsüzletben, a Dél-Lanarkshireben fekvő Burnside-ban. Amikor 33 éves lett, Brian már egy Morrisons szupermarket húspultjában dolgozott, és a legnagyobb titokban vegán életformára váltott – írja a BBC.

Vegánnak lenni azt jelenti, hogy az ember semmilyen állati eredetű táplálékot sem fogyaszt, vagyis nem csak a húst utasítja el, de például a tojást, az összes tejterméket és a mézet is. Brian, a hentes a feleségén keresztül ismerte meg ezt az életformát. Azonban amikor a nő évekkel ezelőtt az állati eredetű élelmiszerektől mentes életmód mellett döntött, a férje még nem tartott vele.

Brian továbbra is, szinte minden nap vitt haza valami húsfélét a munkahelyéről, a gyerekeknek és magának. Egy idő után azonban kissé furává és nehézkessé vált, hogy az anya mindig mást eszik. Egyre többször választották azt, hogy egyenek inkább mindannyian vegán ételeket, de legalább ugyanazt.

Aztán Brian megnézte Shaun Monson 2005-ös, Earthlings című dokumentumfilmjét, ami az állatok kizsákmányolására épülő élelmiszeripar szörnyűségeit mutatja be. Ez film adta a meg a végső lökést a férfinak, hogy végleg szakítson az állati eredetű élelmiszerekkel. Csakhogy a hentespultba ez után is be kellett állnia minden nap.

Brian nem árulta el a kollégáinak a döntését, mert félt, hogy kigúnyolnák. Igyekezett minden nap olyan ételt csomagolni magának, amiről a többiek azt hihették, hogy húst is eszik. A titkolózás azonban sok stresszel járt, ráadásul Brian már nem tudott csak hússzeletekként tekintetni az árura, mindegyikben az állatot látta, ezért néhány hónap múlva felmondott. Mégsem kellett nagyon eltávolodnia az eredeti szakmájától.

A hentes, aki titokban vegán lett, ma vegán hentesként dolgozik. Egy húsra emlékeztető, de tisztán növényi alapú termékeket, például szalonna-, és hamburgerutánzatot gyártó cégnél dolgozik. Nem csak ő és a felesége, de 9 éves lányuk, és a 6 éves fiuk is csak vegán ételeket esznek.

Brian azt mondja, soha nem volt egészségesebb. Bár korábban mindig voltak pattanásai, a hús elhagyásával, mintha felszívódtak volna. És nem csak a bőre, de az elméje is sokkal tisztább lett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik