Szórakozás

35 év után újra színpadra áll a Neoton egykori énekesnője

Pál Éva 1983-ig tagja volt a Neoton Familiának, szerinte azért választotta az együttes menedzsere, Erdős Péter végül Csepregi Évát és kellett neki távoznia, mert visszautasította Erdős közeledését. Mint tavaly beszámoltunk róla, egy ideje tervezte a visszatérését, akkor új Neoton alapítását tervezte.

A Fókuszból kiderül, hogy jelenleg eladóként dolgozik, de hamarosan, 35 éves kihagyás után visszatér a színpadra. Mint mondja, sose adta fel álmát, sok évi próbálkozás után pedig mostmár koncertidőpontjai is vannak, aktívan próbál már rá, sőt, a műsor stábja a klipforgatásán is járt.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik