Szórakozás

Menőzni akart a több mint 90 millióba kerülő Lamborghinivel, pillanatok alatt összetörte

Nyugat-Londonban egy férfi meg akarta mutatni, mit is tud a 250 ezer fontba, vagyis több mint 90 millió forintba kerülő Lamborghini Huracan Performante kocsija.

Alig négy másodperc kellett neki az indulás után, nekicsapódott egy fának és egy falnak.

A sofőr állítólag sértetlenül szállt ki a kocsiból, később aztán elsírta magát.

Az eset a HR Owen Supercar eseménye után történt, ahol a férfi a 2018-as kocsijával szerepelt. Ez ugyanis a jelenleg kapható leggyorsabb kocsi, ami sorozatgyártásban készül. Nulláról 100 km/ órára 2,9 másodperc alatt gyorsul fel, a 200-at pedig 8,9 másodperc alatt éri el.

Szerencsére egy nézelődő sem sérült meg, pedig voltak jó páran.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik