Szórakozás

Ennyit tesz 50 év: így néznek ki ma a Bond-lányok

Ennyit tesz 50 év: így néznek ki ma a Bond-lányok

Amióta Ursula Andress kisétált a vízből abban a bizonyos fürdőruhában 1962-ben, a Bond-lányok gyakorlatilag fontosabb részei a Bond-filmeknek, mint maga James Bond. Meg persze maga az említett jelenet is annyira ikonikus része a sorozatnak, hogy azt évtizedekkel később Halle Berry is előadta a Halj meg máskorban. Most viszont nem Halle Berry-t és az újkori Bond-lányokat, hanem azokat a színésznőket nézzük meg, akik azóta már bőven cuki nagymamákká öregedtek.

 

Ursula Andress

A hatvanas és hetvenes évek egyik legismertebb szexszimbóluma volt, köszönhetően többek közt a már említett jelenetnek, amit az alábbi fotón is lehet látni. Ursula Andress 2005-ben hagyta abba pályafutását, a jobb oldali fotó két évvel ezelőtt, 2017-ben készült róla.

Fotó: Sunset Boulevard/Corbis – Venturelli via Getty Images

 

Honor Blackman

A Goldfinger gonosz Bond-lánya Honor Black volt, akit a filmben Pussy Galorénak hívtak. A színésznő idén lesz 94 éves.

Fotó: Danjaq Productions/Northfoto – David M. Benett/Dave Benett / Getty Images

 

Shirley Eaton

Szintén a Goldfingerben játszott, de nem a gonosz, hanem a másik Bond-lányt alakította, aki viszonylag korán meghal a filmben, miután együtt tölti az éjszakát Bonddal. Shirley Eaton egyik leghíresebb szerepe ez, mert gyakorlatilag úgy hal meg a filmben, hogy meztelenül, aranyra festett testtel fekszik az ágyon.

Fotó: Keystone/Getty Images – David M. Benett/Getty Images

Claudine Auger

Sajnos a színésznőről friss fotónk nincs, így az ő esetében az akkor és most inkább akkor és mostanában, a jobb oldali kép ugyanis 2009-ben készült. 1958-ben ő volt Miss Franciaország, ennek köszönheti azt is, hogy Bond-lány lett.

Fotó: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images – Tony Barson Archive/WireImage

 

Luciana Paluzzi

A Tűzgolyó gonosz Bond-lánya volt Sir Sean Connery mellett. Az olasz színésznő 1978 óta nem szerepelt semmiben.

Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images – Tasia Wells/Getty Images

 

Diana Rigg

Az egyetlen, akit James Bond feleségül vett. Diana Rigg már azelőtt is híres színésznő volt, hogy Bond-lány lett volna belőle. Sőt, később is, mert szerepet kapott a Trónok harcában is, illetve még 1994-ben II. Erzsébet királynő lovaggá, pontosabban dámává ütötte.

Fotó: Central Press/Hulton Archive/Getty Images – Walter McBride/WireImage

 

Jill St. John

Az első amerikai Bond-lány. Igen, tényleg a hetvenes évekig kellett várni, hogy amerikai színésznő alakítsa James Bond nőjét. A színésznő 2002-ben visszavonult, de 2014-ben egy karácsonyi Hallmark-film kedvéért eljátszotta a Mikulás feleségét.

Fotó: Sunset Boulevard/Corbis – Albert L. Ortega/Getty Images

 

Jane Seymour

Amikor Roger Moore először játszhatta el Bondot, akkor volt mellette Bond-lány Jane Seymour, aki nemcsak színésznő, de író is – írt gyerekkönyvet és önsegítő könyveket is.

Fotó: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS – Karwai Tang/WireImage

Maud Adams és Britt Ekland

A szőke hajú Britt Ekland többek közt arról híres, hogy hozzáment Peter Sellershez, majd később összejött Rod Stewarttal. A barnahajú színésznő, Maud Adams pedig viszonylag egyedülálló a Bond-lányok közt, már abban a tekintetben, hogy két különböző Bond-lányt is eljátszott. Egyszer Ekland mellett Az aranypisztolyos férfiben, majd 1983-ban az Octopussy-ban. Sőt:  a színésznő egy pillanatra feltűnik az 1985-ös Halálvágtában is.

Fotó: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images – Albert L. Ortega/Getty Images

 

Barbara Bach

Azon túl, hogy ő volt az 1977-es A kém, aki szeretett engem Bond-lánya, Barbara Bach arról is ismert, hogy 1981-ben hozzáment Ringo Starrhoz.

Fotó: Hulton Archive/Getty Images – Jamie McCarthy/Getty Images

 

Tanya Roberts és Grace Jones

A már említett Halálvágta két Bond-lánya Tanya Roberts és Grace Jones voltak, ez volt az utolsó Bond-film, amiben Roger Moore volt a címszereplő. Tanya Roberts szerepelt még a Charlie angyalaiban is, férje 2006-os halála óta viszont már nem aktív színésznőként. A modell/énekesnő/színésznő/dalszerző/producer Grace Jonest pedig nem nagyon kell bemutatni.

Fotó: Paul Archuleta/FilmMagic – Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images – Walter McBride/Getty Images

 

Famke Janssen, Izabella Scorupco és Samantha Bond

A Jams Bond-filmek teljesen új korszaka indult 1995-ben Pierce Brosnannel, aki új titkárnőt is kapott. A Moneypenny-t alakító színésznő, Samantha Bond már csak a vezetékneve miatt is izgalmas. Brosnan két első Bond-lánya pedig két modell, a holland Famke Janssen, illetve a lengyel-svéd Izabella Scorupco voltak.

Fotó: Larry Ellis Collection/Getty Images
Fotó: Denise Truscello/Getty Images – Arnold Jerocki/Getty Images – David M. Benett/Dave Benett/Getty Images

 

Kiemelt kép: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images

Olvasói sztorik