Szórakozás

Miley Cyrus: Emberek emberekbe lesznek szerelmesek, nem nemekbe

Miley Cyrus szó szerint több mint a fél életét híres emberként élte le. A most 26 éves énekesnő 11 éves volt, amikor megkapta Hannah Montana szerepét a Disney sorozatában, így mondhatánk, hogy hozzászokott már ahhoz, hogy gyakorlatilag minden lépését figyelik, de a média és a rajongók által gyakorolt nyomást ennél azért valószínűleg nehezebb kezelni. Utóbbit pedig láthattuk is Cyruson az elmúlt években, amikor úgy viselkedett, mint egy a világban helyét kereső tinédzser. Sőt, valójában egy kicsit még most is így viselkedik, legalábbis a Vanity Fairnek adott interjújából erre következtethetünk.

Miley Cyrus az egyik leghíresebb amerikai énekesnő, aki gyerekszínészként futott be, majd azzal lett híres, hogy vetkőzéseivel, vagy azzal próbált provokálni, hogy díjátadók színpadán gyújtott rá közönség előtt egy jointra. Egy ideje azonban csendes körülötte az élet, pontosabban máshogy érdekes, nemrég ugyanis férjhez ment. Többek közt erről is beszélt a Vanity Fairnek, aminek kedvéért azért egy picit újra nekivetkőzött.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Miley Cyrus (@mileycyrus) által megosztott bejegyzés, Febr 21., 2019, időpont: 11:09 (PST időzóna szerint)

Cyrus azért is keresi még mindig helyét a világban, mert nemrég a fél élete és emlékei megsemmisültek 2018 novemberében a kaliforniai tűzvészben. Az interjúban elmondta, hogy amikor malibui otthonuk gyakorlatilag porrá égett, ő Dél-Afrikában dolgozott a Black Mirror egy részének forgatásán, csak pasija, Liam Hemsworth volt otthon közös állataikkal, és próbálta menteni a még menthető dolgokat.

Az otthonom és a béke elvesztése nagyon nyugtalanító volt. Nem is mentem vissza oda. Úgy éreztem, mintha kitépték volna alólam a gyökereimet

– mondta Cyrus, aki nemcsak otthonát, de rengeteg emlékét és olyan alkotásokat is elvesztett a tűzben, mint például Heath Ledger grafikáit, David LaChapelle és Murakami munkáit, illetve rengeteg olyan dalszöveget, amit ő maga írt le még kézzel.

Még számomra is az összetett szó az, ami leginkább jellemzi most az életem

– mondta Cyrus, aki egy hónappal azután ment hozzá Liam Hemsworth-höz, hogy elvesztették otthonukat. Az esküvőt saját házukban tartották pár barátjuk és a szűk család társaságában.

Miley Cyrus végre megmutatta az esküvőjén készült fotókat
Ezzel az énekesnő is megerősítette a nagy hírt.

Miley Cyrus és Liam Hemsworth tíz évvel ezelőtt, Az utolsó dal című film forgatásán találkozott egymással, kisebb nagyobb szünetekkel pedig azóta is együtt vannak. Hogy miért pont most, tíz évvel megismerkedésük után döntöttek úgy, hogy összeházasodnak, azzal kapcsolatban Cyrus azt mondta:

Amin Liam és én keresztül mentünk, megváltoztatott minket. Nem vagyok benne biztos, hogy ha nem veszítjük el malibui otthonunkat, akkor készen álltunk volna-e erre a lépésre, vagy valaha is összeházasodtunk volna. (…) Sok ember egyfajta gyógyító célzattal házasodik meg. De ahogy a kedvenc nőm, Hillary Clinton is mondja: »Együtt erősebbek vagyunk.« Ettől mindig elérzékenyülök. Ő is ezt érti ezalatt. Mert kit érdekel, hogy Liam egy férfi, én pedig egy nő vagyok. Mert mi lenne, ha ő is nő lenne. Kit érdekelne? Együtt tényleg erősebbek vagyunk.

A nemekről alkotott véleményét is bővebben kifejtette, pontosabban elmagyarázta, hogy egy hozzá hasonló queer személy mégis hogyan élhet valakivel hetero házasságban.

Az identitásom és a büszkeségem nagyrészét teszi ki az, hogy queer vagyok. Az én szemléletem az, hogy emberek emberekbe lesznek szerelmesek, nem nemek vagy külsőségek szerint. Amibe én vagyok szerelmes, az szinte spirituális szinten van és semmi köze a szexualitáshoz.

Queer

Leginkább azon emberek, akik a heteroszexualitáson és a monogámián túl határozzák meg magukat, sokszor azonban gyűjtőfogalomként használják az olyan szexuális és nemi kisebbségek jelölésére, akik nem heteroszexuálisak vagy ciszneműek. Jelentése sokszor az, hogy valaki „más”,az eredeti angol szó jelentése „furcsa” vagy „különös”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Miley Cyrus (@mileycyrus) által megosztott bejegyzés, Febr 21., 2019, időpont: 10:10 (PST időzóna szerint)


Miley Cyrus külön kiemelte azt is, hogy nem azért házasodott meg, mert ezt követelték tőle a társadalmi elvárások:

Az LMBTQ büszke és önálló tagjaként definiáltam újra, hogy a korosztályom számára mit jelent egy párkapcsolat. A nemek és a szexuális identitás teljesen független egy párkapcsolattól. Azért viseltem fehér ruhát az esküvőmön, mert azt akartam, és azért vasaltam ki a hajam, mert az tetszett, de ettől még nem lesz belőlem azonnal egy illedelmes hetero nő. Fontos számomra a párkapcsolatom, az az otthonom. Attól még, hogy valami megváltozik a kapcsolatunkban, nem jelenti azt, hogy ettől én magam is megváltozom.

Utóbbival pedig gyakorlatilag arra utalt, hogy a házasság nem változtatta meg. Vagyis senki ne lepődjön meg, ha továbbra is úgy viselkedik majd, mint egy őrült tinédzser. Legalább a színpadon, fellépései alatt.

Kiemelt kép: Instagram/Vanity Fair/Miley Cyrus

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik