Szórakozás

Aleska a pornós múltjáról: Akkor nem mértem fel, hogy ez rossz döntés

Mint arról korábban beszámoltunk, Sáfrány Emese Aleska feladta a TV2 Exatlonját, hála annak, hogy társai kiutálták pornós múltja miatt.

Aleska elmondta, hogy miért adta fel az Exatlont
Pornós múltja miatt utálták ki a többiek.

A legújabb Story Magazinban erről is beszél. Állítása szerint társait a műsorban nem érdekelték a sportteljesítményei, csakis az egykori pornóst látták benne és már az első nap csúnyán néztek rá. Fájt neki ugyan, de megtanulta már, hogy a hasonló vitákba nem érdemes belemenni azon a ponton túl, hogy azt érezze, azért valamennyire kiállt magáért. Utólag visszanézve egyébként már ő is rossz döntésnek tartja, hogy felnőtt filmekben szerepelt, ugyanakkor megjegyezte, hogy tizenévesen hozta egy teljesen másik életszakaszában.

Akkor nem mértem fel, hogy ez rossz döntés, ami egész életemre kihat majd. Hiszen teljesen más ember voltam. Harmincévesen a mostani énem nemhogy nemet mondana, de be se vonzana egy ilyen ajánlatot. Akkoriban sebezhető, kiszolgáltatott voltam.

Mindezek ellenére egyáltalán nem szégyelli mindezt, és bátran felvállalja a nyilvánosság előtt, amit most is jó döntésnek tart.

Huszonévesen újabb döntés volt, hogy vállaltam a múltam a nyilvánosság előtt. Ezt viszont nem bánom. Számos híresség van Magyarországon, aki nem vállalja fel az igazi arcát és a múltját. Szerintem korrekt kiállni és azt mondani: ez van, vagy így kellek, vagy sehogy. Ez is én vagyok, ez által lettem az, aki. Fáj, hogy ezért a bátorságért a mai napig pofonokat kapok.

Azóta új fejezetet nyitott az életében és légtornászként Európa-bajnok lett. Elmondása szerint amikor megszerezte az érmet, hatalmas kő esett le a szívéről, és elkezdett hinni és bízni magában. Azóta stúdiót nyitott és gyerekekkel is foglalkozik, elmondása szerint még egyetlen szülőnek se volt baja azzal, hogy mit csinált korábban.

Sosem merül fel a civil életemben, hogy mivel foglalkoztam. Nem fordult még elő, hogy egy szülő nem bízta rám a kislányát, csak mert felnőttfilmezéssel foglalkoztam.

Kiemelt kép: Instagram/@aleska_safrany_emese

Ajánlott videó mutasd mind

Megfejtették az első tojás rejtélyét

Rákérdeztünk arra is, a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, illetve miért voltak az akár többször tíz tonnás állatoknak csupán görögdinnye méretű tojásaik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73876445, Négyes metró illusztrációk. 2019.03.18., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.