Szórakozás

Ez volt Schwarzenegger beszéde Andy Vajna temetésén

Andy Vajna temetését  január 31-én, 11:00-tól tartották a Fiumei úti sírkertben, és számos híresség ellátogatott, hogy végső búcsút vegyen a világhírű filmproducertől. Köztük volt Arnold Schwarzenegger is, aki érzelmes beszédet tartott Vajna temetésén, amiről a Blikk élőben tudósított. Az Osztrák Tölgyet a miniszterelnök Orbán Viktor kérte fel, hogy megtartsa gyászbeszédét.

Schwarzenegger először a sírkertben díszőrséget álló katonákat méltatta, mondván, már egy órája mozdulatlanul állnak Andy Vajna tiszteletére, ami nagy dolog:

Szerettem, és nagyra becsültem Andyt

— kezdte a színész, aki gyorsan elmondta, mennyire nagy sikertörténet Amerikában a magyar filmproduceré. Hiszen a semmiből jött, bevándorlóként, nulla pénzzel és a filmiparban akart elhelyezkedni. Tanulta ugyan a szakmát, de pénz kellett az elhelyezkedéshez, ezért parókakészítőnek állt, és később sikeres lett. Schwarzenegger megemlítette, hogy Andy Vajna révén ismerte meg Sylvester Stallonét:

Az ügyvédünk mutatott be minket egymásnak. Utáltam a Rambót, mert nem én voltam a főszereplője, erre azt mondta Andy: »Csinálok neked egy filmet!« Amikor a Vörös Zsarut forgattuk Moszkvában, nem volt engedélyünk a dologra, Andy pedig azt mondta, hogy belopózunk. A Vörös téren forgattunk, én rendőrruhában mászkáltam fel-alá, Andy pedig azt mondta, beszéljek az ott járkáló, valódi rendőrökkel. Én meg aggódtam, hogy mi lesz, ha letartóztatnak? Erre Andy azt mondta: »Nem fognak letartóztatni, de ha nem mész oda, én viszlek a börtönbe!«.

Az osztrák színész a magyar filmipart is dicsérettel illette, valamint elmondta, hogy legutóbbi forgatása idején Andy Vajna minden egyes nap megvendégelte gulyással és rántott hússal:

Nem vesztettük el Andyt. Olyan ez, mint egy hajó. A hajó kifutott a kikötőből, nem látjuk már, de nem tűnt el. Szívünkben és lelkünkben örökké él Andy”

— zárta beszédét a korábbi kormányzó.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ez történt a búcsúztatáson:

Ezt posztolta Vajna Tímea férje temetése előtt
Képpel búcsúzott a közösségi médiában.
Így néz ki Andy Vajna sírja
Szivarral is díszítették a sírhelyet.
Vajna Tímea videót osztott meg férje temetéséről
Az özvegy Instagramon közvetít.

Kiemelt kép: Getty Images/Robert Cianflone

Ajánlott videó

Olvasói sztorik