Szórakozás

Tatár Csillának fogszabályzója van

Nemrég még Ördög Nóra is egy állandó, ragasztott fogszabályzót viselt, de furcsán nézett ki a képernyőn keresztül, ezért főnőkeivel együtt úgy döntöttek, hogy egy másik típusra cserélik. Ez azonban nem ijesztette el Tatár Csillát attól, hogy ő is hasonló módon tegye tökéletessé a fogsorát.

A műsorvezető egy közeli fotón, egy nagy mosoly kíséretében mutatta meg, hogy hogyan áll neki a fogszabályzó. Emellett pedig még az életét is összefoglalta röviden.

Csak 1 gondolat a 10 éves kihivás margójára, arról, hogy miért tett jót a kor nekem is…😋 Tizenévesen háborúban álltam a világgal, huszonévesen pedig saját magammal.😅 Az az egy évtized, telis-tele volt megválaszolatlan fontos kérdésekkel. Lesz gyerekem, lesz karrierem, elvégzem majd az egyetemet, lesz boldog házasságom, jó vagyok így, lehet engem szeretni így, lefutom a maratont? (Na, jó ez az utóbbi, nem gyötört és isten igazából most sem foglalkoztat nagyon.😂) Azóta rengeteg új kérdés született, de a legfontosabbak megválaszolásra kerültek! És ez van ott az arcomon. #IGEN !!!Szóval ha Neked is a fejedhez vágják, hogy bezzeg Te nem öregszel, akkor valószínűleg hasonló cipőben jártál, jársz, mint én.😋 Ja, amúgy fogszabályzóm lett.😂

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tatár Csilla (@csillatatar) által megosztott bejegyzés, Jan 21., 2019, időpont: 6:18 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@csillatatar

Ajánlott videó

Olvasói sztorik